Nemzetközi foci

Csehországba igazolt Balázs Benjámin

A kaposvári játékos távozott Portugáliából, és a cseh élvonalban hatodik FK Teplicéhez szerződött.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A magyar NB I-ből kieső Kaposvári Rákócziból tavaly nyáron a portugál élvonalban szereplő Vitoria Guimaraeshez szerződött Balázs Benjámin. Később kiderült, hogy nem nevezték a 43-as bajnoki keretbe, de úgy döntött, hogy a csapat lelkes háttérembereként szeretné jelentősen fejleszteni technikai tudását, javítani a taktikai látásmódját, hogy később fontos mérkőzéseken is pályára léphessen. Ebből végül annyi valósult meg, hogy a másodosztályú tartalékok között néha lehetőséget kapott – írja a kapos.hu.

Most azonban úgy döntött, hogy távozik a klubtól, és a cseh első osztály hatodik helyén telelő FK Teplice csapatához szerződött. A szerződést már alá is írták, erről a klub honlapja is beszámolt.

„Kedves Ismerőseim!

Ezúton szeretnélek tájékoztatni benneteket, hogy 2015 januárjától a csehországi Teplice csapatához szerződtem. Nagyon sokat tanultam Portugáliában, de szeretnék több játéklehetőséghez jutni, ezért kértem korábbi klubomnál a szerződésbontást. Rendkívül fontos számomra a nemzetközi csapatoknál szerzett tapasztalat, emiatt éltem a Teplicéből érkezett ajánlattal” – írta Balázs Benjamin a Facebookon.

A csehek honlapjaszerint hétfő reggel zárultak le a tárgyalások Balázs Benjámin, a portugál Vitoria Guimaraes és az FK Teplice között, majd a magyar középpályás három évre aláírt szerződést új állomáshelyén. Honfitársunk azt nyilatkozta, hogy szeretné európai kupaindulásra jogosító helyezéshez segíteni csapatát.

Három ismerőse is lehet az öltözőben, hiszen a kongói középpályás, Francis Litsingi a Kecskemét, a nigériai csatár, Eugene Salami pedig a Debrecen, a Nyíregyháza és a KTE játékosa volt, tehát ellenfélként találkoztak egymással, Zdenek Scasny vezetőedző pedig szintén dolgozott Magyarországon, hiszen a DVSC trénere volt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik