Nemzetközi foci

Megvalósítja a korábbi szövetségi kapitány álmát a Liverpool

CHRISTINE OLSSON / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP
CHRISTINE OLSSON / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP

Egy mérkőzés erejéig megvalósul Sven-Göran Eriksson álma, vagyis irányíthatja a Liverpool FC-t.

Az angol labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányát végső stádiumú rákkal kezelik, elmondása szerint legfeljebb egy éve lehet hátra. Egy másik interjúban azt is elárulta, hogy mindig is arról álmodott, hogy egyszer a Liverpoolt is irányíthassa, amelynek nagy szurkolója.

Nem talált süket fülekre a kérése, az angol klub elintézte neki, hogy ez megadasson az utolsó évében.

A Pool legendái ugyanis március 23-án összecsapnak az Ajax ikonjaival, ehhez a mérkőzéshez pedig szükség van edzőkre is. Az angolok nem is gondolkodtak sokáig, maguk jelentették be, hogy Eriksson a stáb tagja lesz és ezáltal beteljesülhet az álma.

Sven-Göran Eriksson 27 évesen zárta le játékos pályafutását 1973-ban, majd négy évvel később elkezdett edzősködni. Olyan csapatoknál dolgozott, mint a Benfica, az AS Roma, a Sampdoria, a Lazio vagy épp a Manchester City, de többször volt szövetségi kapitány is, irányította az angol, a mexikói, az elefántcsontparti válogatottat is. Volt bajnok Portugáliában és Olaszországban, a Benficát BEK-döntőbe vitte, a Lazióval KEK-et nyert, Olaszországban az év edzőjének is megválasztották.

Kapcsolódó
Jürgen Klopp megható felajánlást tett a halálos beteg edzőnek
Sven-Göran Eriksson egyik nagy vágya, hogy irányíthassa a Liverpoolt. Elképzelhető, hogy megadatik neki mindez.
Olvasói sztorik