Nemzetközi foci

„Megérdemeltük volna az Európa-bajnoki szereplést” – bánkódnak a montenegróiak a budapesti vereség miatt

Kisbenedek Attila / AFP
Kisbenedek Attila / AFP

A magyar labdarúgó-válogatott Montenegró 3-1-es legyőzésével biztosította be első helyét az Európa-bajnoki selejtezős csoportjában, amivel eldőlt, hogy majd a második kalapból várhatja a sorsolást a 2024-es tornára.

Mivel Montenegrónak csak egy győzelemmel lett volna esélye a továbbjutásra, ráadásul Slobodan Rubezic találatával vezetést is szerzett az ellenfelünk, érthetően nagy a csalódottság a harmadik hely miatt. Az élete első válogatott gólját szerző védő

Ki akartunk jutni az Eb-re egy győzelemmel. A meccs alatt hallottuk, hogy vezet Bulgária, tisztában voltunk a feladattal. Mégse sikerült, pedig szerintem mindannyian megérdemeltük volna az Európa-bajnoki szereplést, különösen Stevan Jovetic.

Ezért sajnálhatjuk még inkább a vereséget. A gólomnak semmi jelentősége nincs így az Eb nélkül. Jó érzés gólt lőni, de kikaptunk 3-1-re, ezért nem tudok örülni neki. Mind hittünk benne, hogy összejön”

– idézi Rubezicet a Vijesti.

A portál beszélt a Kisvárda légiósával, Driton Camajjal is, aki a találkozó előtt arról beszélt, hogy mindenképp nyerni akarnak Budapesten. Erre nem került sor, főleg azt a pár percet sajnálta belőle, amiben Szoboszlai Dominik duplázott.

„Mi irányítottuk a meccset az ellenfél első góljáig, utána nem tudom, mi történt. Többet tehettünk volna, de marad a bánkódás, hogy három perc alatt valahogy mindent elveszítettünk. Hiányzott a bátorság támadásban, hiszen egy Stevan Joveticünk, aki olyan minőséget képvisel, akivel bármit elérhetünk. Bátrabban kellett volna játszanunk és egy második góllal lezárhattuk volna a meccset. Nem tettük meg.”

Marco Rossi csapata öt győzelemmel és három döntetlennel, azaz veretlenül zárt a G csoport élén, ráadásul nem kapott 2023-ban, így már 12 meccse veretlen, ami a leghosszabb széria európai válogatottnál. Montenegró 11 pontot gyűjtve lett harmadik.

Kapcsolódó
„Kalapot emelünk előtte” – a montenegrói kapitány Szoboszlairól
Miodrag Raudovic szerint az döntött, hogy míg az ő csapata ziccereket hagyott ki, addig Szoboszlai kisebb helyzetekből is két gólt szerzett. Nem véletlen, hogy annyit fizettek a magyar játékosért, hogy a Liverpoolban futballozik.
Olvasói sztorik