Magyar foci

„Szoboszlai olyan volt, mint Messi a Barcelonában top formában”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

A magyar labdarúgó-válogatott Montenegró 3-1-es legyőzésével biztosította be első helyét az Európa-bajnoki selejtezős csoportjában, amivel eldőlt, hogy majd a második kalapból várhatja a sorsolást a 2024-es tornára.

A találkozón kimagasló teljesítményt nyújtott Szoboszlai Dominik, aki hosszú gyötrődés után egy egyéni varázslattal indította be a magyar csapatot.

Másfél perccel később már a vezetést is megszerezte a mieinknek, így aztán nem csoda, hogy mindenki el van ájulva a teljesítményétől. Nagyon kellett viszont a sikerhez az is, hogy Dibusz Dénes álljon a kapuban, a magyar játékos a hajrában egymás után négyszer is védett, de korábban is volt egy bravúrja, így összességében remekül tette a dolgát. Ennek ellenére nem saját magát fényezte a meccs után, hanem csapatkapitányt méltatta.

Szinte olyan érzése van az embernek, mint néhány évvel ezelőtt, amikor Messi a Barcelonában a top formájában volt, gondolt egyet és végigment a pályán és gólt lőtt. Egyszerűen hihetetlen szintű játékos és nagyszerű vezér, aki a pályán is képes a csapat élére állni és olyan extrát beletenni a játékába, ami húzza magával a többieket

mondta a Fradi játékosa.

Marco Rossi csapata öt győzelemmel és három döntetlennel, azaz veretlenül zárt a G csoport élén, ráadásul nem kapott 2023-ban, így már 12 meccse veretlen, ami a leghosszabb széria európai válogatottnál.

Kapcsolódó
Marco Rossi: Ez már a valóság
Voltak ugyan rosszabb pillanataik, de megérdemelték, hogy megnyerjék a Montenegró elleni mérkőzést.
Olvasói sztorik