Nemzetközi foci bajnokok ligája

A Real Madrid legendái után Thomas Müller is megnyerte századik BL-meccsét

Alex Grimm/Getty Images
Alex Grimm/Getty Images

Thomas Müller, a Bayern München támadója lett a harmadik olyan játékos a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében, aki száz ajnokok Ligája-meccset nyert meg, írta a futball históriájával és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).

A 34 éves csatár csereként lépett pályára a Manchester United ellen 4-3-ra megnyert csoportkörös találkozón, amivel kereken századik győztes meccsén vett részt 143 mérkőzésből. A ranglistában csak két játékos előzi meg, Cristiano Ronaldo 115, Iker Casillas pedig 101 nyertes találkozóig jutott. A Bayern az elmúlt húsz szezonját mindig győzelemmel kezdte a Bajnokok Ligájában. Az IFFHS azt is kiemelte, hogy a Manchester United mindössze második alkalommal kapott négy gólt BL-mérkőzésen, miután 1994. november 2-án az FC Barcelona mért rá 4-0-s vereséget.

Egyedi statisztikát hozott össze a lisszaboni Benfica is, de biztos nem örül neki, ugyanis a portugál csapat az első, amelyből már a mérkőzés első 15 percében egy játékost kiállítottak és két büntetőt is megítéltek ellene. Mindezt az ellen a Salzburg ellen elveszített mérkőzésen (0-2), amelyen minden idők legfiatalabb kezdőjét állította ki az osztrák csapat, az átlag életkor 21 éves és 183 nap volt.

Kapcsolódó
Robert Lewandowski megcsinálta, amire eddig csak Messi és Ronaldo volt képes
A Barcelonánál legidősebb és legfiatalabb rekord is megdőlt a Royal Antwerp ellen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik