Futsal

Alaposan megszorongatták a címvédőt

A Rába ETO győzelemmel kezdte a teremlabdarúgó NB I alapszakaszát. Itt az összes hétfői eredmény!

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A címvédő Rába ETO a Haladás vendégek volt a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának első fordulójában. Nehezen indult a mérkőzés, csak hosszas tapogatózás után melegedtek be a csapatok. Az első félidőben a győriek nem találták a hazai védelem feltörésének módját, a Haladás jól záró hátsó alakzattal és veszélyes kontrajátékával gondot okozott ellenfelének. Egy gól egy esett: egy Haladás-pontrúgás után hibáztak a győriek, ezt Horváth Péter azonnal kihasználta. A több lehetőséget kialakító Rába támadásaiból az első félidőben nem született gól – tudósít a klub honlapja.

A második félidőben a Haladás villámkontrákkal háromra növelte előnyét, majd Alvarito bombájával szépített a Győr. Ezt követően már mindenki hatalmas meglepetést sejtett, amikor David Madrid vezetőedző hat perccel a vége előtt utolsó huszáros hajrára küldte játékosait. Az öt a négy elleni játékban fokozatosan dolgozta le a hátrányát a bajnok, majd Harnisch Ákos megtalálta góllövőcipőjét és az utolsó előtti percben belőtte csapata győztes gólját.

A szombathelyiek nagyon jól játszottak, és a zászló nekik állt, de a rutinosabb ETO megfordította a meccset, a végsőkig küzdött, és végül sikerült nyernie.

– Jó játékerejű, felkészült Haladás ellen nehezen nyertünk, mert rendkívül sok labdát vesztettünk, és kapkodva játszottunk. Ezt nem engedhetjük meg magunknak a későbbiekben. A második félidőben az öt a négy elleni játéknál megnyugodott a csapat, és akkor éreztük, hogy ki tudunk egyenlíteni, vagy akár nyerni is tudunk. Ez ma nehezen, de sikerült – mondta David Madrid Sánchez, a Győr edzője.

Teremlabdarúgó NB I, 1. forduló

Swietelsky-Haladás VSE – Rába ETO 4-5 (1-0)

Gólszerzők: Horváth P. (12.), Szimcsák (22., 26.), Vidák (23.), illetve Alvarito (26.), Fabio (34.), Harnisch (37., 38., 39.)

Kincsem Lovaspark-Nagykáta – Dunakeszi Kinizsi 2-7 (2-4)
Gólszerzők: Főfai (9.), Fülöp L. (14.), illetve Temesi (2., 3., 15.), Varga Cs. (7.), Kun G. (22.), Fekete R. (31.), Kovács I. (36.)

DEAC Armada – Újszegedi TC 12-1 (4-0)

Gólszerzők: Berndt (öngól 4.), Berecz (7., 20., 28., 35., 36.), Fábri (18., 27.), Fekete V. (21., 37.), Varga D. (25.), Batári (39.), illetve Hegyesi (30.)

Kiállítva: Tombácz (19.)

Rákosmenti FC – MAFC-BME-Docler Akadémia 2-9 (1-3)

Gólszerzők: Horváth Sz. (13., 31.), illetve Öreglaki (1., 28., 29., 35.), Sivák P. (4.), Kertész (8.), Simon Á. (27.), Komáromi (32.), Fritz (39.)

Pénteken játszották: Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Rubeola FC Csömör 7-1

Az 1. FC Veszprém – Colorspectrum Aramis meccset szeptember 23-án rendezik.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik