Futsal

Sorozatban harmadik bajnoki címére hajt a Győr

Sorozatban harmadszor is megpróbálja megnyerni a magyar teremlabdarúgó-bajnokságot a Rába ETO.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A döntősorozat a címvédő és a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu részvételével pünkösdhétfőn kezdődik, és az egyik fél harmadik sikeréig tart – írja az MTI.
– Minden játékosunk nagyon jól dolgozott, és motivált is ahhoz, hogy elérjük a célunkat – mondta Marcos Angulo, a Rába ETO spanyol edzője a klub pénteki sajtótájékoztatóján. – Meg akarjuk védeni a bajnoki címünket, és jó lenne, ha három találkozón szereznénk meg a végső győzelmet.
A két együttes évek óta nagy csatát vív egymással, kettejük között ez lesz a harmadik bajnoki döntő, és eddig mindig a Rába ETO nyerte a csatát.
– Szeretnénk megünnepelni sorrendben harmadik sikerünket is, úgy tudom, a triplázás eddig egyetlen magyar csapatnak sem sikerült – fogalmazott Lódi Tamás, az ETO magyar válogatott játékosa, aki már a világválogatottban is pályára lépett. – A két csapat játékosai nagyon jól ismerik egymást, valószínű, meglepni nem tudják a másikat. Szerintem a pillanatnyi forma dönt majd, a javunkra.
Az MVFC Berettyóújfalu a Magyar Kupa döntőjében meglepetésre fölényesen legyőzte (4-0) a Rába ETO-t.
– Nem a visszavágás vágya fűt bennünket, hanem az, hogy megnyerjük a bajnokságot – mondta Harnisch Ákos, a Rába ETO csapatkapitánya. – Bízunk abban, hogy sikerül, hiszen újra szeretnénk megmérettetni magunkat a nemzetközi porondon, az UEFA Futsal Cupban is. A döntőben a saját játékunkat játszva akarunk győzni.

A döntő mérkőzéseinek időpontjai
Május 28. 18:30, Győr
Május 31. 19:30, Berettyóújfalu
Június 4. 18:30, Győr
A további két lehetséges mérkőzés időpontja még nincs meg.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik