Magyar foci

Ez a vereség nagyon fájhat: kiesőhelyre csúszott az Újpest

M4
M4

Az egyik rivális, az utolsó előtti Mezőkövesd otthonában kapott ki 1-0-ra az Újpest az NB I 12. fordulójában,

a két csapat pedig helyet cserélt a tabellán, a hazaiak pontszámban beérték, gólkülönbségüknek köszönhetően megelőzték ellenfelüket. Jelenleg ugyanúgy 12 ponttal áll a Fehérvár, a Kövesd és az Újpest.

Az első félidőben többet próbálkozott a vendégcsapat, de nem sikerült vezetést szereznie, Piscitelli állta a sarat. Drazic aztán rögtön a második félidő elején megszerezte a találkozó egyetlen gólját. A Mezőkövesdnek volt egy négy meccsből álló vereségszériája, a legutóbbi három bajnokiján viszont veretlen maradt, sőt hét pontot szerzett ezeken a találkozókon, a Honvéd elleni döntetlent a Ferencváros és az Újpest legyőzése követte.

Kapcsolódó
Győztes meccsek után vált meg edzőjétől a Honvéd, az utódja is megvan
Ebben a szezonban még csak három bajnokit nyert meg a Honvéd.

Kuttor Attila csapata már pénteken pályára lép ismét, a Kisvárda lesz az ellenfele. Az Újpest majd a Puskás Akadémiát fogadja.

NB I, 12. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 1-0 (0-0)

gólszerző: Drazic (46.)

sárga lap: Pillár (14.), Piscitelli (85.), illetve Mack (64.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik