Nemzetközi foci

„Emlékezz és add vissza!” – megbilincselt szurkolót vertek agyba-főbe a rendőrök

Múlt pénteken csúcsrangadót játszottak a horvát labdarúgó-bajnokságban, azonban a Hajduk Split és a Dinamo Zagreb mérkőzése a pályán kívüli dolgok miatt került be a hírekbe.

Kapcsolódó
„Iránnak semmi keresnivalója a vébén” – Ukrajna bejelentkezett a FIFA-nál
Egyre nagyobb a nyomás a nemzetközi szövetségen a perzsa válogatott miatt.

A mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, ez azt jelenti, hogy a Dinamo továbbra is nyolcpontos előnnyel vezet a nagy rivális előtt. Már a meccsen is érezni lehetett a feszültséget, előbb a spliti Torcida égette el a vendégek zászlóit, majd a meccs végén a zágrábi Bad Blue Boys felgyújtotta a székeket. De sokkal drámaibb jelenetek játszódnak Split központjában, ahol a hazai ultrák üvegekkel támadtak a rendőrökre, ezért egyikük három figyelmeztető lövést is leadott a levegőbe. A Torcida hat tagját őrizetbe vették, a többiek pedig elfutottak.

A rendfenntartók üldözése olykor sikerrel járt, ám az ultrák indokolatlan brutalitásról számoltak be. A Dnevnik azt írta, volt olyan eset, amikor egy járókelő rögzítette az egyik letartóztatott megveréséről készült videót, de rendőrök felszólították, hogy azonnal törölje a felvételt.

Azt azonban nem vették észre, hogy az egyik ablakból is lefilmezték őket, a felvétel pedig kiszivárgott. Ezen látszik, hogy a földön fekvő, megbilincselt férfit gumibottal alaposan elagyabugyálják és még meg is rugdossák.

A Torcida úgy döntött, hogy reagál, és nyílt levelet küldött Davor Bozinovic belügyminiszternek, amelyben azt kérte, hogy fékezze meg a rendőröket, amíg nem késő.

Az ultrák a közösségi oldalon ezzel a szöveggel posztolták a videót:

Emlékezz és add vissza!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik