Nemzetközi foci

„Iránnak semmi keresnivalója a vébén” – Ukrajna bejelentkezett a FIFA-nál

Óriási nyomás nehezedik a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségre, amelytől néhány napja iráni sportolók és szurkolók egy csoportja ismételten azt kérte, zárja ki az iráni válogatottat a világbajnokságról.

Az Open Stadiums jogvédő csoport korábban amiatt elégedetlenkedett, hogy az országban a nők nem nézhetik a mérkőzéseket a helyszínen, egy hónapja azonban már egy haláleset is történt.

Kapcsolódó
Iráni drukkerek és sportolók kérik az iráni válogatott kizárását a vébéről
Szerintük a szövetség nem érdemli meg a világbajnoki szereplést.

Szeptember 16-án rendőrségi őrizetben meghalt a 22 éves Mahsza Amini, akit azért vették őrizetbe, mert nem viselte az előírás szerint kötelező ruhadarabot, a hidzsábot. Szemtanúk szerint a fiatal nőt a rendőrök megverték a rendőrautóban, majd kómába esett és három nappal később meghalt egy teheráni kórházban.

A jogvédő szervezet szerint Amini halála miatt a válogatottat ki kell zárni a futballvébéről.

Ezt a helyzetet lovagolta meg Szergej Palkin, a Sahtar vezérigazgatója, aki sajtóközleményben és az Ukrajna elleni legutóbbi orosz támadásoknak nyújtott iráni segítség miatt ugyanezt kéri a FIFA-tól.

„Miközben az iráni vezetők jól érzik majd magukat a válogatottjuk vb-szereplése miatt, az ukránokat iráni drónok és rakéták gyilkolják. Már csaknem 250 ilyen drón támadta meg Ukrajna békés városait” – írta.

A közlemény szerint Palkin hétfőn kora reggel felhívta a nemzetközi szövetséget, hogy Irán azonnali kizárását kieszközölje.

Iránnak semmi keresnivalója a vébén. Ez egy tisztességes döntés lenne, amelyre az egész világ felfigyelne

– mondta, hozzátéve, a megüresedett helyet Ukrajna szeretné elfoglalni, hiszen a válogatott már megmutatta, hogy méltó a vb-n való részvételre.

Olvasói sztorik