Magyar foci

Megvan, mikor térhet vissza a pályára Sallai Roland

Alexander Hassenstein/Getty Images
Alexander Hassenstein/Getty Images

Megkezdte a könnyített edzéseket Sallai Roland, a Freiburg futballistája.

Kapcsolódó
Nemzetek Ligája: a sorozat történetének legnagyobb szenzációja eddig a magyar válogatotté
A tíz legsokkolóbb eredmény közül kettőt Magyarország szállított eddig az NL-ben.

A magyar válogatott támadó szeptember 3-án a Bayer Leverkusen elleni összecsapáson sérült meg súlyosan, amikor Jonathan Tah arcon rúgta. A cipője a szemét is érte, hosszas ápolás után lecserélték és bár elsőre úgy tűnt, megúszhatja a műtétet, végül mégis megoperálták. Sallai csütörtökön a közmédiának nyilatkozott az ügyben, ahol elárulta, október végén, vagy november elején térhet vissza a pályára.

A mérkőzés után írt nekem egyből, nagyon sajnálta a történteket, elmondta, nem szándékos volt az eset és mihamarabbi gyógyulást kívánt, ez egy jó gesztus volt tőle

– mesélte a leverkuseni játékosról Sallai.

Sajnos egy hasonló üzenetet a támadónak is küldenie kellett, mivel az RB Leipzigben védő válogatottbeli csapattársa, Gulácsi Péter hordágyon hagyta el a pályát a Celtic elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Ezt persze nem a tévét néző Sallai hibája volt, de így is rögtön írt a kapusnak, hogy épüljön föl minél előbb.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik