Magyar foci

Szoboszlaiék a szurkolókkal kocsmáztak a meccs után

Bár nem tudott nyerni utolsó Nemzetek Ligája-csoportmeccsén a magyar válogatott, ünnepelni így is lehetett, hiszen a csapat a várakozást jócskán felülmúlva második lett a bivalyerős négyesében, amivel az NL következő kiírásában is a legjobbak között szerepelhet.

Ráadásul az olaszok elleni volt Szalai Ádám utolsó fellépése a csapatban, a 34 éves csapatkapitány 86 mérkőzés után köszönt el.

Kapcsolódó
Szalai Ádám: Köszönöm az összes kritikát, ti tettetek engem erőssé, férfivá
A búcsúzó csapatkapitány felment a lelátóra, és beszédet intézett a szurkolókhoz a meccs után.

A vezérszurkolókkal jó kapcsolatot ápoló Szalai, valamint Szoboszlai Dominik és Schäfer András a hétfő esti meccs után az egyik belvárosi kocsmában lazult, ahol Szoboszlai még sört is csapolt a vendégeknek.

A videóban feltűnik Dzsudzsák Balázs is, aki Marco Rossi elmondása alapján az idei utolsó hazai meccsen, a görögök ellen búcsúzik a válogatottól.

Kapcsolódó
Rossi: Szeretném, ha Dzsudzsák is megkapná azt az elismerést, amit Szalai Ádámhoz hasonlóan ő is megérdemel
A görögök ellen búcsúzik majd, és a 109. meccsével ő lesz az egyedüli rekorder.

Az lesz a 109. mérkőzése a csapatban, amivel egyedüli rekordernek mondhatja majd magát a debreceni középpályás, aki jelenleg Király Gáborral áll holtversenyben az örökranglista élén.

Olvasói sztorik