Magyar foci

Gyengén játszott, kikapott Írországban a Fradi

Fradi.hu
Fradi.hu
A Ferencváros egygólos vereséget szenvedett az ír Shamrock Rovers vendégeként a labdarúgó Európa Liga-selejtező negyedik, utolsó fordulós párharcának csütörtök esti visszavágóján, de a múlt héten elért hazai 4-0-s sikerének köszönhetően magabiztosan jutott a sorozat csoportkörébe.

A várakozásoknak megfelelően csendesen csordogált le a mérkőzés első félideje, a Ferencváros ugyanis négygólos előnyének birtokában nyugodtan futballozott, míg a hazaiak ugyan próbálkoztak becsülettel, de nem tudtak komolyan veszélyeztetni. Közvetlenül a szünet előtt Ryan Mmaee szerezhetett volna vezetést az FTC-nek, fejesét azonban bravúrral védte a Shamrock kapusa.

Kapcsolódó
Nagyot küzdött a Kölnnel, de elvérzett otthon a Fehérvár
Nem sikerült a csoda, a Bundesliga-csapat 3-0-ra győzött a Konferencia Liga-visszavágón.

Sztanyiszlav Csercseszov hallatta is néha a hangját, mert elégedetlen volt a látottakkal, pedig akkor még nem tudhatta, hogy a második félidőben a Shamrock sokkal jobban akarja a győzelmet, és ha Bogdán Ádám nem véd néhányszor bravúrral, akár kínos helyzetbe is kerülhetett volna a csapat.

Így azonban csak a vereség lehet ciki, az írek nyomása ugyanis az utolsó percben góllá érett, a csereként beállt Andrew Lyons egy szöglet utáni fejessel szerezett győztes gólt a hazaiaknak (1-0).

A Fradi a veresége ellenére sorozatban negyedszer szerepelhet valamelyik európai kupasorozat főtábláján és az egymást követő második évben játszhat az Európ Liga csoportkörében.

A csoportkör sorsolását pénteken 13 órakor rendezik Isztambulban, a döntőre pedig május 31-én, a Puskás Arénában kerül majd sor.

Európa Liga-selejtező, playoff, visszavágó

Shamrock Rovers (ír) – Ferencváros 1-0 (0-0)
Dublin, 7136 néző
v: Francois Letexier (francia)
Shamrock Rovers: Mannus – Gannon, Hoare, Grace – Finn (Lyons, 64.), O’Neill, Towell (Byrne, 72.), Ferizaj (Tetteh, 71.), Kavanagh (Watts, 72.) – Farrugia, Emakhu (Greene, 64.)
Ferencváros: Bogdán – Wingo, Knoester, Kovacevic, Civic – Esiti (Vécsei, 57.), Laidouni – Auzqui (Marquinhos, 57.), Nguen (Mercier, 71.), R. Mmaee (Boli, 71.) – Traoré (Lisztes, 78.)
gól: Lyons (89.)
sárga lap: Emakhu (34.), Towell (44.), illetve Auzqui (22.), Esiti (54.)
továbbjutott: a Ferencváros, 4-1-es összesítéssel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik