NB II

Magasföldi: Zalaegerszeg helyett Dunaújváros

A Gyirmótról távozó rutinos játékos mégsem tért vissza a ZTE-hez, hanem három évre aláírt Artner Tamás együtteséhez.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebookon!

Az NB I-ben 219-szer pályára lépett és 47 gólt lőtt a harmincéves csatár, Magasföldi József, aki távozott Gyirmótról, és az ugyancsak NB II-es Dunaújváros színeiben folytatja pályafutását.

A dégi fiatalember pályafutása Székesfehérvárról indult, majd a Slovan Liberecben eltöltött időszak után – ahol bajnoki címet nyert – az FC Sopronhoz került. Ezt követően a Bp. Honvéd és a Siófok érintésével szerződött Zalaegerszegre, majd 2010-ben Paksra, ahol két góljával nagyban hozzájárult csapata Ligakupa-győzelméhez. Az UE Santa Coloma ellen góllal mutatkozott be az Európa Ligában. Innen Gyirmótra távozott, ahol alapembernek számított, hiszen minden találkozón szerepelt. A Dunaújvárossal hároméves megállapodást kötött – írja a klub honlapja.

– Nagy öröm, hogy Dunaújvárosba szerződhetek, hiszen Fejér megyei, a Videotonban nevelkedett játékosként ez számomra olyan, mintha hazaérkeztem volna – nyilatkozta Magasföldi József. – Az pedig különösön jó, hogy egy nagyszerű, a csapategységben mindig erős, számomra szimpatikus közösségnek lehetek a tagja. Dobos Barna ügyvezető igazgatóval többször egyeztettem, ahol azt tapasztaltam, hogy olyan fejlődési irányt mutató egyesület kialakítása a cél, amely elképzelés teljesen azonos az én felfogásommal. Nagyon fontos, hogy tapasztalatommal segítsem a Dunaújvárost és annak minden fiatal játékosát. Hiszem, hogy a személyes példamutatásnál nincs jobb, így arra törekszem, hogy ennek megfeleljek. Ebben a csapatban olyan kitűnő játékosok szerepelnek, szerepeltek, mint Böőr Zoltán, vagy Milinte Árpád, és még sorolhatnám a neveket, akik játéktudásukkal, emberségükkel az elmúlt három év alatt rengeteget tettek ezért a közösségért. Én nem vagyok bonyolult ember, így a beilleszkedéssel biztosan nem lesz problémám. Ezt tapasztaltam az első edzést követően is, ahol ismét találkozhattam azokkal a játékostársaimmal, köztük Vaskó Tamással, vagy Csehi Tamással és Eppel Mártonnal, akikkel a korosztályos válogatottban és a Paksban is együtt játszottam. A Dunaújvárossal három éves megállapodást kötöttem, melyből látszik, hogy mind a vezetőségnek, mind nekem komoly elképzeléseim vannak a jövőt illetően.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik