Magyar foci

Élete első NB I-es meccsén piros lapot kapott a magyar hátvéd

Életében először lépett pályára Sági Milán a magyar élvonalban, de rögtön ki is állították a Vasas elleni bajnokin.

A Kecskemét védőjének a 39. percben mutatta fel Erdős József játékvezető a piros lapot, miután az egyedül kapu felé robogó Radó András vállára tette a kezét, majd összekoccantotta a bokáját is. A vendégek támadója ugyan könnyen megadta magát, de Sági így is megakadályozta, hogy tiszta gólhelyzetbe kerüljön. A jelenetet ezen a linken lehet megnézni.

Kapcsolódó
Jó bemelegítés volt az AC Milan legyőzése, a Honvéd ellen is nyert a ZTE
Zalaegerszegi győzelemmel indult a labdarúgó NB I 2022/23-as szezonja: a ZTE egy második félidő elején szerzett góllal tudott nyerni a Budapest Honvéd otthonában.

A KTE szurkolóit nem is igazán az zavarta, hogy ezért pirosat kapott a védőjük, hanem az első félidő derekán elmaradó kiállítást nehezményezték: ekkor Pátkai Máté méterekről repülve találta el Uros Duranovics lábát, mégsem kapott érte semmit.

A két kérdéses eseten kívül alig-alig történt bármi érdemi az újoncok meccsén, cikkünk megjelenésekor 0-0 az állás félidőben.

Frissítünk!

Egyik csapat sem talált kapuba, így a végeredmény is 0-0 lett.

Olvasói sztorik