Magyar foci

Kikapott a csapata, mégis elégedetten nyilatkozott a Honvéd új edzője

Az NB I első fordulójában Ubochioma Meshack góljával 1-0-ra nyerni tudott a Zalaegerszeg a Budapest Honvéd elleni nyitómeccsen.

Kapcsolódó
Jó bemelegítés volt az AC Milan legyőzése, a Honvéd ellen is nyert a ZTE
Zalaegerszegi győzelemmel indult a labdarúgó NB I 2022/23-as szezonja: a ZTE egy második félidő elején szerzett góllal tudott nyerni a Budapest Honvéd otthonában.

A pénteki találkozó érdekességének számított, hogy mindkét vezetőedző, Tam Courts és Ricardo Moniz is nyáron ült le csapata kispadjára. Érthető okokból a ZTE-t irányító szakember lehetett boldogabb, de főleg arról beszélt, hogy a befektetett bizalom és a munka gyümölcse a siker.

A Zalaegerszeg egy keményen dolgozó klub, nincsenek olyan lehetőségeink, mint a nagyobb kluboknak

közölte a holland szakember.

A kispestiek ezzel szemben úgy érezték, ennél több is lehetett volna a meccsben, Szappanos Péter például ki-ki meccsnek nevezte az összecsapást, amit egy gól döntött el. A kapust bosszantotta viszont, hogy olyan rögzített helyzetből kaptak gólt, amilyenre készültek. Némi meglepetés, hogy Courts pozitívan értékelte a vesztes találkozót is.

„Az első félidőben voltak veszélyes helyzeteink, miután sikerült megnyugodnunk, sőt, a mérkőzés legkomolyabb helyztei is tőlünk jöttek, még gólt is rúgtunk, bár azt visszafújták.

Ha ezen az úton tudunk továbbhaladni, akkor jönnek majd a sikerek”

– nyilatkozta a skót edző, aki a védekezéssel, valamint a csapat kohéziójával is elégedett volt összességében.

A második fordulóban a Vidi ellen javíthat a Honvéd, míg a Zalaegerszeg első hazai mérkőzését a Ferencvárost fogadja majd.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik