Magyar foci

Hazatér az egyszeres magyar válogatott kapus

dvsc.hu
dvsc.hu

Az egyszeres válogatott Megyeri Balázs a DVSC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. A debreceni klub csütörtökön honlapján közölte, hogy a 32 éves kapus előző klubjával szerződést bontott, a Lokinak így csak a labdarúgóval kellett megegyeznie.

Kapcsolódó
A bajnoki rajt előtt került ki a csapatkapitány a Honvéd keretéből
Pénteken már bajnokit játszik a kispesti csapat, de az biztos, hogy Batik Bence nem lép pályára.

Megyeri a magyar élvonalban a Ferencvárosban mutatkozott be, amelytől 2010 nyarán a görög Olympiakoszhoz került, a görög élcsapattól öt évvel később ötszörös bajnokként távozott.

  • Később védett Spanyolországban (Getafe),
  • majd Németországban (Greuther Fürth),
  • azt követően pedig volt a görög Atromitosz és
  • a török Göztepe játékosa.
  • Idén januárban Ciprusra került, ahol a közelmúltban bontott szerződést az AEL Limasszollal.

Megyeri 2009-ben tagja volt az U20-as világbajnokságon bronzérmes magyar együttesnek, a felnőtteknél 2016 őszén a Svédország elleni barátságos mérkőzésen lépett pályára.

Olvasói sztorik