Magyar foci sport

Magyar válogatott játékossal erősített a Vasas

A 16-szoros válogatott Holender Filip az élvonalban újonc Vasas labdarúgócsapatában folytatja pályafutását. Az angyalföldi klub pénteken honlapján közölte, hogy 2025. június 30-ig szóló szerződést írt alá a játékossal.

Kapcsolódó
Rajtol az NB I, megállítja-e bárki a Fradi-úthengert?
Lefutott-e a bajnokság, lesz-e csapat, amely képes akár csak megszorítani a legutóbbi négy kiírás győztesét, a Ferencvárost. Körkép az NB I ma rajtoló évada előtt.

Nagy Miklós sportigazgató kiemelte: Holender sokoldalú, válogatott képességű játékos, aki a támadósorban és a szélen több poszton is bevethető. Holender Filip hangsúlyozta: boldog, hogy három év után visszatérhet Magyarországra.

Természetesen a válogatott is fontos számomra, de egyelőre kizárólag a Vasasra szeretnék koncentrálni, minél többet játszani és bizonyítani

– mondta.

Holender – aki szerdán ünnepelte 28. születésnapját – szülővárosában, a szerb Radnicki Kragujevac csapatában nevelkedett, ahonnan 15 évesen került a Budapest Honvédhoz, amelyben tíz év alatt 159 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára.

A 2016-17-es idényben bajnoki címet ünnepelt Kispesten, a 2018-19-es szezonban pedig 16 góllal holtversenyben az élen zárt egykori csapattársával, az olasz Davide Lanzafaméval.

Holender kispesti időszakát követően megfordult a svájci Luganóban, legutóbb pedig patinás szerb klubban, a Partizanban szerepelt.

A korábbi utánpótlás-válogatott játékos 2018 novemberében mutatkozott be a magyar válogatottban, legutóbb 2021 októberében, Anglia ellen lépett pályára.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.