NB II

Siófokon is győzelemre játszik a Vasas

Ferenczi István szerint fontos, hogy minél többször nyerjenek, és lőtávolon belül maradjanak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az élvonalban már a negyedik fordulón is túl vannak a csapatok, az NB II viszont csak az elmúlt hétvégén rajtolt. A patinás Vasas már az egymást követő harmadik idényét kezdte a másodosztályban. A fővárosi csapat a Gyirmót elleni rangadóval indított, és Ferenczi István, valamint Remili Mohamed góljaival 2-0-ra nyert. Az angyalföldiek felkészülése jól sikerült, a főpróba, a Diósgyőr elleni Magyar Kupa-meccs azonban négygólos vereséggel zárult. Szanyó Károly együttesének az élvonalba jutás a célja, de nem kaptak könnyű sorsolást, hiszen a következő fordulóban, péntek délután Siófokra látogatnak.

A Rangadó.hu megkeresésére a Vasas rutinos csatára, Ferenczi István értékelte a Gyirmót elleni mérkőzést, és beszélt a felkészülésről is.

– Abszolút háromesélyes volt a találkozó. Az első félidő ennek tükrében elég kemény játékot hozott. Mindkét csapatnak nagyon fontos volt a győzelem, hogy jól kezdje a bajnokságot. Szerencsére nekünk sikerült megszereznünk a három pontot – mondta Ferenczi István.

– Mekkora önbzalmat adhat ez a siker a Vasasnak?
– Természetesen fontos a jó rajt és örülünk, hogy az első mérkőzést meg tudtuk nyerni. Az első lépcsőfok mindig fontos, de csak akkor ér valamit ez a siker, ha a követező két mérkőzésen is jól szereplünk, idegenben.

– Remek felkészülést tudhat maga mögött a csapat. Talán egyetlen negatívuma a DVTK elleni vereség a Magyar Kupában…
– A felkészülés nagyon fontos bármelyik együttes életében. Az elmúlt tél óta keveset változott a keret. Szanyó Károly mentalitása is megmaradt, így az irány adott. A Diósgyőr elleni meccset mi is fekete foltnak tekintjük. Nagyon készültünk arra a mérkőzésre. Fontos volt nekünk a kupa, hiszen NB I-es csapatok ellen mérhetjük össze az erőnket. Sajnos a DVTK mindenben felülmúlt minket és megérdemelt győzelmet aratott, de azért a négy gól kicsit túlzó. Mindenki nagyon fogadkozott a mérkőzés előtt, de nem sikerült a továbbjutás.

– A Vasasnak nehéz a sorsolása, hiszen a következő ellenfél a Siófok lesz idegenben. Mit vár a pénteki mérkőzéstől?
– Tavasszal már sikerült idegenben nyernünk, reméljük, ezt most meg tudjuk ismételni. A Siófok döntetlent játszott az első fordulóban, így ők is nyerni akarnak. Minél többször kell nyernünk, hogy lőtávolon belül maradjunk az egész szezonban.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik