Az Eintracht Frankfurt május 18-án este tizenegyesekkel győzte le a Rangers együttesét az Európa Liga döntőjében.
Hatalmas dolog ez a város életében, hiszen utoljára 1980-ban sikerült az UEFA-kupa döntőjében nemzetközi trófeát szereznie a csapatnak. Ahogyan a The Athletic beszámolója is érzékletesen bemutatja, a település minden tagja az Eintrachtért él és mozog. Matricák, mezek, sálak, kitűzők díszítik valamennyi kocsma, szálloda és lakás falait, de talán még ennél is többet mond, hogy a városházán kilenc esküvőt fújtak le csütörtökön, hogy az egész város megőrülhessen, ha a focisták behúzzák a kupát.
Bármikor megnősülhetsz, de ilyesmi életedben egyszer fordul csak elő
– idézi a portál az egyik helyi szurkolót.
Érthető persze a reakció, mivel az európai szövetség (UEFA) úgy alakította az elmúlt évek szabályait, hogy az Európa Liga győztese főtáblára kerüljön a Bajnokok Ligájában. Ebben a sorozatban pedig utoljára az 1959-1960-as idényben szerepelt az Eintracht Frankfurt, méghozzá remekül: három megnyert párharccal a döntőig menetelt, ott viszont a Real Madrid 7-3-ra legyőzte.
A frankfurtiaknak az elmúlt évtizedekben viszonylag kevés jutott a rivaldafényből a nemzetközi labdarúgásban, a mostanit megelőző utolsó győzelem az 1980-as UEFA-kupában elért első hely volt. Nem is akárhogy sikerült a csúcsra felérni.
A legutóbbi frankfurti hősök
A hetvenes években a jó csapatok közé tartozott az Eintracht Frankfurt, 1972-től sorrendben kétszer ötödikként végzett, majd negyedik és harmadik helyen zárt, 1974-ben és 1975-ben Német Kupát is nyert. Ezután viszont visszaesett, hullámzóvá vált a teljesítmény, ezért az 1978-79-es Bundesliga kiírásban szerzett ötödik hely újra komoly fegyverténynek számított. Nem a véletlen műve azonban, hiszen egy jól összerakott csapatot hoztak össze.
A kaput egy viszonylag ismeretlenségből előkerült játékos, Jürgen Pahl védte, aki csak azért nem a Hertha futballistája lett 1978-ban, mert nem akart az NDK-ban maradni. Előtte két középhátvéd szerepelt, a ritka légiósok egyike, Bruno Pezzey és az 1975-ös kupadöntő hőse, Karl-Heinz Körbel. Pezzey-t sokan a valaha volt legjobb osztrák hátvédnek tartják, remek helyezkedése és szerelései miatt csapott le rá a Frankfurt 1978-ban, de az UEFA Kupában megmutatta, hogy fejelni is kiválóan tud. Körbel pedig igazi klublegenda, mert később a klub edzője is volt, jelenleg is az akadémiát segíti a munkájával. Egyetlen egyesületben szerepelt egész pályafutása során, több mint 600 találkozón.
A legjobb élményem, amikor az 1975-ös kupadöntőben megszereztem a győztes gólt a Duisburg ellen. Mindössze 20 éves voltam, először kerültem a középpontba, olyasmi volt, amiről mindenki álmodik. Persze az UEFA-kupát nyerő csapatot itt Frankfurtban mindenki ismeri, akkora hősök, mint az 1959-es bajnokok
– emlékezett vissza Körbel a Sportbuzzernek a szerdai döntő kapcsán.
A két szélső hátvéd, a dortmundi nevelésű Willi Neuberger és az a Horst Ehrmantraut volt, aki sokszor méterekre ült csak kispadra a társaitól, amikor nem kezdett. Sokáig terjengett róla az a pletyka, hogy eladott néhány meccset és a többiek ezért nem akartak vele mutatkozni, de később egy interjúban elárulta, hogy egyszerűen nem tudott koncentrálni a zsúfolt kispadokon. Rajtuk kívül az egész pályafutását Frankfurtban lehúzó Helmut Müller is bevethető volt a széleken, védőként és középpályásként egyaránt. Stefan Lottermann is a középpályán jutott szóhoz, de éppen az 1979-1980-as szezonban vezetőedzőnek kinevezett Friedel Rausch rá kevésbé számított. Négy év alatt így is lehúzott 97 meccset a csapatban.
Valamivel a védelem előtt játszott Werner Lorant, aki a Rot-Weiss Essennel jutott a Bundesligába, de előbb velük, majd a Saarbrückennel is kiesett, mielőtt a Frankfurtba igazolt. Fontos szereplője volt a Pahlhoz hasonlóan az NDK-ból átszökő Norbert Nachtweih is a középpályának, aki mellett a saját nevelésű fiatalok közül Wolfgang Trapp és Ronny Borchers, vagy a bombagóljai miatt Doktor Hammernek becézett, szintén saját nevelésű Bernd Nickel. Utóbbinak egyébként fantasztikus volt a rúgótechnikája, a Waldstadion mind a négy sarkából tudott úgy gólt szerezni szögletből, hogy senki sem ért bele.
426 meccsem volt a Bundesligában, de ez csak hazai pályán ment. Pedig nem volt könnyű, mert a futópályáról kellett indulni, onnan léptem át a fűre, ami könnyen megzavarhajta az embert
– mesélte Nickel a különleges rekordjáról.
Nickel sokszor játszott középcsatárt is, de nem csak ő felelt elsősorban a gólokért. Csatárból lett középpályásként Jürgen Grabowski is hűen szolgálta a csapatot, 1965 és 1980 között 441 meccset húzott le, 109 góllal. Szintén saját nevelésű gólfelelős volt a világbajnok támadó, Bernd Hölzenbein, neki 14 év alatt 140 találat jött össze. Bezzey mellett a csatársorban szerepelt a másik külföldi játékos is, a dél-koreai Bomgun Csa, aki 1978-ban szerződött a Bundesligába, majd egy évvel később a Frankfurtba, ahol úgy várták, mint a messiást.
„Ilyen csatárt nem mindennap lehet találni” – mondta az akkori vezetőség, míg Grabowski szerint az ég áldása volt Csa. A Kicker Sportmagazin első éve után egy polcra tette Kaltz-cal, Breitnerrel és Rummeniggével, amit a légiósok közül csak Kevin Keegan érdemelt ki korábban. Stílusa sokaknak tetszett, mert teljesen kiszámíthatatlan volt a mozgása. Rajta kívül még Harald Kargert kell megemlíteni, aki ugyan nem számított állandó kezdőnek, de így is rengeteget tett az UEFA-kupa megnyeréséért.
Sir Alex Ferguson legyőzése
Első megmérettetésként Skóciába kellett utaznia az Eintracht Frankfurtnak, de nem a szokásos nagyágyúkhoz Glasgow-ba, hanem Alex Ferguson Aberdeenjéhez. A később manchesteri legendává váló edző ekkor még csak bontogatta szárnyait, 1978-ban annak ellenére is kirúgta a St. Mirren, hogy négy év alatt a harmadosztályból egészen az élvonalig juttatta a csapatot, ráadásul fiatal játékosokkal látványos támadó futballt erőltetve. Ebben a ligában azonban az életéért küzdött a St. Mirren és amikor az Aberdeen megkörnyékezte Fergusont, megpecsételődött a sorsa.
„Alex remek munkát végzett, senki sem dolgozott nála keményebben. Nagyon jól kijöttünk egymással, mondhatom, barátok lettünk. 1978-ban viszont egyszerű volt a történet, tulajdonosként azt tettem, ami a klubom érdekét szolgálta. Ki kellett rúgnom.
Négy nappal a távozása előtt már pontosan tudtam, hogy az Aberdeenhez szerződik. Jim Rodger, a Daily Mirror híres újságírója elmondta, hogy már legalább egy játékost megkérdezett, vele tartana-e új csapatába. Sok történet terjengett akkor, de ez az igazság, szerződést szegett, mert menni akart
– mesélte az esetről az a St. Mirren akkori tulajdonosa, Willie Todd a Guardiannek.
Ferguson hat pontra végzett a kieső helyektől, így kirúgása ellenére is jó munkát végzett. Az Aberdeennel aztán nehezebb dolga volt, mert a hangulat sem volt a legmegfelelőbb, ráadásul öregedő játékosainál is csak pár évvel volt idősebb, nehezen vívta ki a tiszteletüket. Első évében a Skót Kupa és Ligakupa elődöntőjében esett ki, miközben a Premiershipben negyedik lett együttese.
A Frankfurt szerencséjére ezután sem kezdett jól az Aberdeen.
A várakozásoknak megfelelően a németek találtak be elsőként, Csa szerzett vezetést egy jó elmozgás után, de Harper egyenlíteni tudott. A németek uralták a meccset, Clark kapus is többször védett, egyszer pedig a felső léc mentette meg a skótokat az újabb góltól. A németországi visszavágón aztán egyetlen gól is elég volt a frankfurtiaknak, Müller középre gurított labdája után Csa szép egyérintős passzát lőtte Holzenbein a rövid fölsőbe.
Az első fordulót ezzel 2-1-re nyerte a Frankfurt.
Egy drámai fordítás
Ezután jött az első pofon az UEFA-kupában, a Dinamo Bukarest személyében. A román csapat kifejezetten nívósnak számított a hatvanas-hetvenes években, de főleg a hazai bajnokságban brillírozott. Éppen ezért különösen ki voltak éhezve játékosaik a nemzetközi sikerre, ráadásul a Steaua Bukarest is komoly ellenfelet kapott a KEK-ben: a francia Nantes együttesét.
Az FC Nantes és az Eintracht országuk bajnokságában játszottak elsősorban főszerepet. Ellenük most megmutathatják labdarúgóink, hogy valójában mire képesek
– írta felvezetésként a Romániai Magyar Szó.
A bukarestiek aztán valóban kitettek magukért. Ugyan a németek támadtak a mérkőzés elején, Multescu tizenegyesből szerzett vezetést, majd néhány ellentámadás után háromszor (!) is kapufát lőttek a hazaiak. Szünetben rendezte sorait az Eintracht Frankfurt, de Stefan kapus eszén senki sem tudott túljárni, ráadásul Augustin is betalált a hajrában, így kétgólos hátrányt kellett ledolgozni a Waldstadionban.
„Csapataink náluk sokkal jobb játékerőt képviselő ellenfeleket fektettek kétvállra s törhetetlen küzdőszellemükért dicséretet érdemelnek. Viszont a fizikai és pszichikai felkészítéssel továbbra is bajok vannak” – írta szkeptikusan a Megyei Tükör, amely a Craiova 2-0-s Leeds elleni sikere miatt írt többesszámot.
Neki is esett ellenfelének a Frankfurt a visszavágón, gyakorlatilag egykapuzott az Eintracht. Ennek ellenére az első gólig egészen a 73. percig kellett várni, amikor Müller beívelését Csa fejelte a kapuba. Az igazi dráma csak ezután jött, a 92. percben a végig fantasztikusan védő Constantin Stefan egy simán ölébe hulló labdát pont a mellette elcsúszó Holzenbein fejére ejtett. A labda becsorgott a gólvonal mögé, a továbbjutást hosszabbítás döntötte el. A zuhogó esőben játszott mérkőzésen minden védése után megtörölte kesztyűjét a kapus, ám eddigre már a törülközője is teljesen elázott. Hogy ez okozott-e gondot, vagy más, azt nem lehet biztosan tudni, ám a lelkileg megviselt románoknak megpecsételte a sorsát ez a találat. Multescut ekkor már kiállították, így a hosszabbításra emberhátrányban állt ki a Dinamo, négy perc után pedig Grabowski sarkazását Nickel lőtt laposan a rövid alsóba, ezzel a Frankfurt jutott a legjobb 16 közé.
Természetesen Romániában mindenki a játékvezetőt okolta a Dinamo kiesése miatt.
A Dinamót néhány másodperc, illetve Erik Frederikson svéd játékvezető választotta el a továbbjutástól! A második gól akkor esett, amikor Dinuék már két perce továbbjutókként kellett volna zuhanyozzanak!
– írta az Ifjúmunkás másnap, majd kicsit részletesebben is belement a mérkőzés elemzésébe.
„Az Eintracht Frankfurt négy-öt gólt is rúghatott volna a Waldstadionban, de nem rúgott. Ahogyan a Dinamo sem lőtt nekik idehaza annyit, amennyit lőhetett volna. Kilencven perc alatt a Frankfurt csak egy gólt ért el. Többet érdemelt volna, de csak egyet rúgott. Angelo Niculescu tanítványai nagyszerűen védekeztek, szerencséjük is volt, és ha (a helyzetek alapján) nem is érdemelték volna meg, hogy csak 1:0-ra kapjanak ki, az igazságos eredmény ez volt. Óránk nekünk is van. És megnéztük. Hosszabbításra nem volt ok, s a bíró nem is jelezte. Vajon, ha Stefan nem ejti Holzenbein fejére a labdát, még most is tartana az a 90 perc…?”
Út az NSZK-s négyes döntőig
A Feyenoord 1974-ben az első holland egyesületté vált, amely UEFA-kupát nyert, így aztán öt évvel később sem ígérkezett könnyű ellenfélnek a rotterdami csapat. Ennek ellenére az Eintracht Frankfurt addigi legjobb arcát mutatta. Pezzey korai kapufája már intő jel lehetett volna a vendégeknek, de a 20. percben Csa fejese sem ébresztette fel őket, Nickel egy hatalmas lövéssel duplázta meg az előnyt – igaz, ebben a kapus is vastagon benne volt. A második félidő sem alakult jobban a Feyenoordnak, Müller és Lottermann is gólt lőtt, a németek pedig 4-1-gyel kezdték a párharcot.
Rausch teljesen el volt ragadtatva a játékosai teljesítményétől és a mérkőzés után az 1960-as BEK-döntős csapathoz hasonlította futballistáit.
„Idestova húsz évvel a glasgowi BEK-döntő után újra nemzetközi klasszis csapatunk van, beléptünk a kontinens legjobbjai közé. Ennél jobb teljesítményt egyetlen edző sem várhat csapatától” – lelkendezett a vezetőedző, de a frankfurtiak alighanem a 63-szoros válogatott Wim Jansentől kapták a legnagyobb elismerést.
Harminchárom évet megéltem, sok mérkőzés szereplője lehettem, ilyen játékot ritkán láttam. Mindezek ellenére ne gondolja senki, hogy az Eintracht már továbbjutott. Nem lennék igazi sportember, ha nem hinnék a sikerben az utolsó pillanatig.
A Feyenoord erejéből csak egy 89. percben szerzett gólra jutotta a visszavágón, így bár 1-0-ra nyerni tudott, összesítésben búcsúznia kellett.
Hasonló forgatókönyv alakult ki a negyeddöntőben is a cseh FC Zbrojovka Brno ellen, amely fennállása első bajnoki címének hála jutott nemzetközi porondra. Az első mérkőzésen itt is összejött egy 4-1-es siker a Frankfurtnak, sőt egy potyagól is, ezúttal rögtön az elején Nachtweih bal szélről középre lőtt labdájánál. Egyenlített ugyan a Brno, de Lorant tizenegyesből újra előnyt szerzett, majd Nickel egy ellentámadásból nem sokkal a szünet után növelte az előnyt, Karger pedig egy szögletet fejelt be. Fél lábbal az elődöntőben volt már a Frankfurt.
A Zbrojovka Brnónak jobban sikerült a visszavágó, mint a Feyenoordnak, de 3-2-re is úgy nyert a csehszlovák bajnok, hogy a 89. perc előtt még a Frankfurt vezetett 2-1-re. Az Eintracht ezzel bejutott az UEFA-kupa elődöntőjébe, amelyben egyedülálló módon négy NSZK-s csapat szerepelt.
Az NSZK házi Final Fourja
Bayern München, Borussia Mönchengladbach, VfB Stuttgart és Eintracht Frankfurt. Ebből a négy Bundesliga-csapatból kellett eldönteni, kié lesz a kupa. Körbel maga sem tudta megmondani, miért voltak ennyire erősek mentálisan az akkori csapatok, de meghatódva emlékezett vissza az elődöntőkre.
„Mindegyik klub erős volt mentálisan, a liga tele volt remek személyiségekkel és komoly egyéniségekkel. Nagyszerű idő volt. Egyikünk sem cserélné el arra, ami manapság van, ahol minden a pénzről szól.”
Vitán felül áll, hogy legnehezebb feladata előtt állt a kupában Rausch csapata az elődöntőben: azt a Bayern Münchent kapta ellenfeléül, amely már a hetvenes években is sorban nyerte a bajnoki és nemzetközi címeket. Hiába ismerte jól ellenfelét a Frankfurt, Münchenben simán kikapott 2-0-ra – ezen a mérkőzésen egyébként Pádár László fújta a sípot. A visszavágóra 48 ezren mentek ki a Waldstadionba, ennyien korábban egy frankfurti UEFA-kupa-meccsen sem voltak jelen. Ennyire hitték, hogy meg lehet fordítani a párharcot. Nem is hiába, odahaza mindig remekelt a csapat.
„Már nagyon elegük volt, ha Frankfurtba kellett jönniük, mert mindig üres kézzel távoztak. Saját képességeinket meghaladva játszottunk otthon, mert mindig meg akartuk nekik mutatni, hogy mi is tudunk olyan jól futballozni, mint ők.
18 éven át nem kaptam ki a Bayerntől, sőt amikor hozzánk jöttek, nem csak kikaptak, hanem szét is szedtük őket. Augenthaler vetett véget ennek a sorozatnak, amikor Uli Steinnek lőtt gólt a félpályáról. Előtte mindig elvertük őket
– emlékezetette az fr.de portált Körbel.
Az elődöntőben a szétszedés elmaradt, de tény, hogy a Frankfurt remekelt. Pezzey a 31. percben ellentmondást nem tűrően fejelt a Bayern München kapujába, majd a hajrában egy támadás végén szintén jókor volt jó helyen, hogy újra betaláljon, ezúttal lábbal. A 2-0-s eredmény miatt hosszabbítás jött, ahol gólgála vette kezdetét. Karger fejelt gólt a 103. és a 107. percben, a két találat között viszont Wolfgang Dremmler is betalált egy távoli lövéssel, ami Pahl hóna alatt surrant be. Végül mégis 5-1-re nyertek a hazaiak, mert egy ellentámadás végén Kargert buktatták a bajorok, Lorant pedig nem hibázott. Kiütéses győzelemmel intézte el a listavezetőt az Eintracht.
Másnap az egész világ Herald Kargert éltette, aki a ráadásban eldöntötte a párharcot.
„A 86. percig a Bayern számított továbbjutónak, de az osztrák Pezzey második góljával ekkor kicsikarta a hosszabbítást. S akkor elérkezett a 23 éves Herald Karger nagy tetteinek ideje. Négy perc alatt, túl a századik perc után, kétszer betalált, így a 107. percben már az Eintracht volt a továbbjutó. Futotta még innen is, onnan is egy gólra, de ez már csak a gólkülönbséget változtatta meg. Kargert a szurkolók a vállukon vitték le a pályáról” – összegzett a Magyar Szó.
Jöhetett a nagy finálé, a Stuttgart ellen ugyancsak vesztes első meccs után fordító Borussia Mönchengladbach. Az ekkori kiírásban még nem egyetlen meccsen dőlt el a döntő, hanem ugyanolyan oda-visszavágós párharcban, mint korábban. Az első mérkőzésre Mönchengladbachban került sor, a hazaiak pedig sorra dolgozták ki a helyzeteket. Mégis az Eintracht szerzett vezetést, mert Karger tökéletesen tisztán bólinthatott kapuba egy szögletet. Lendületbe is jöttek a vendégek, de még a szünet előtt jött az egyenlítés Christian Kulik zseniális lövésével. Térfélcsere után felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd Hölzenbein csukafejesével vezettek újra a vendégek. Öt percre rá azonban Lothar Matthäus egy kapáslövéssel egyenlített a tizenhatos vonaláról, a hajrában pedig Kulik megnyerte az első meccset a Gladbachnak.
A visszavágón csaknem hatvanezer néző zsúfolódott be a Waldstadionba, hiszen a fordításokról és otthon félelmetes formát mutató Eintracht Frankfurt története első nemzetközi trófeájára hajtott. A Gladbach egészen más taktikával állt ki, mint hazai pályán, célja egyértelmű volt: ha nem kap gólt, megnyeri a trófeát. Ennek rendeltek alá mindent a vendégek, miközben az Eintracht Frankfurt jól fejelő és jól cselező csatárai próbálták valahogy begyötörni a győztes gólt. Az idő csak telt, végül Rausch drasztikus döntésre szánta el magát: a 77. percben a középpályáról lehozta Nachtweih-t és helyére Fred Schaubot küldte be.
Az akkor 20 esztendős csatárról korábban nem tettünk említést, ugyanis elvétve játszott csak a csapatban: 1978 és 1981 között összesen 21 meccsen jutott szóhoz és három gólt szerzett. Abból a háromból azonban egy is elég volt, hogy klublegendává váljon. Mindössze négy perce lépett pályára a döntő visszavágóján, amikor lecsapott egy rövid felszabadításra és a bukdácsoló védők között a tizenhatoson belülre tört, hogy aztán jobb külsővel a bal alsó sarokba lője a labdát. Az epizodista húszéves csatár a mennybe ment, ő szerezte a találkozó egyetlen gólját.
A mérkőzés után hatalmas ünnepséget csaptak a városházán, Frankfurt polgármestere akkor úgy nyilatkozott, hogy határokon túl is ismertté tették a várost a futballisták.
Jupp Heynckes többször kijelentette, hogy a frankfurtiaknak a mönchengladbachi stadionban lőtt két gólja nagy hátrány csapata részére. Igaza lett
– írta 1980 nyarán a Labdarúgás folyóirat a döntő kapcsán.
Ahogy a lap is kiemelte, egész Európában nem értették, a kitűnő Del’Haye miért nem kezdett. Ezt a szakmai hibát még akkor sem nézték el Heynckesnek, hogy csereként beállva félgőzzel ténfergett a pályán és abban is megegyeztek a német újságírók, hogy valószínűleg büntetésből került kispadra, amiért megegyezett a Bayernnel.
Rausch-nak is kijutott a kritikából a döntő után, mert sokan arra számítottak, hazai pályán teljes erőbedobással letámad majd a Frankfurt. A közönség már az első félidőben tüntetett a játék miatt, de a vezetőedző végig hitte, hogy jó stratégiát választott. A Népsport így idézte őt a siker után:
Nincs kétségem afelől, hogy a játék lehetett volna jobb is, de csak így nyerhettünk, csapatomat a legteljesebb elismerés illeti meg a taktika maradéktalan betartásáért.
