NB II

Rég tapasztalt ilyen öltözői légkört

Ferenczi Istvánnak nagyon tetszik, hogy egyre jobban megvalósítják a Szanyó Károly által kért játékot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szombaton délután a Siófok otthonában vendégszerepelt a Vasas az NB II 26. fordulójában. A találkozón 1-1-es első félidő után 5-1-es vendégsiker született, a feljutásért küzdő Balaton-partiak pedig ezzel a vereséggel nagyon messze kerültek élvonalbeli álmaiktól. Az angyalföldiek öt góljából kettőt a 36 éves csatár, Ferenczi István lőtt, aki a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, hogy a hazaiak kiállítása után már szinte örömfocit játszottak, és a négygólos különbség sem túlzó.

– Korán vezetést szereztünk, de úgy gondolom, a gól inkább minket zavart meg – kezdte Ferenczi István. – Utána kicsit szétesett, töredezett lett a játékunk. Egy szerencsétlen öngóllal egyenlítettek is a hazaiak, de elég jól nyomtak, szóval nem volt érdemtelen az egalizálásuk. A második félidőben a tizenegyesből lőtt gólunk után egyből volt a kiállítás, és szerintem azzal el is dőlt a mérkőzés. A harmadik találatot a piros lap után nagyon gyorsan szereztük, utána örömfociszerű volt az utolsó negyedóra.

– Akkor a kiállítás volt a kulcsmomentum?
– Szerintem igen. Előnyt szereztünk Remili büntetőjéből, és utána két perc sem telt el a piros lapig. Onnantól átvettük az irányítást, és azt mondom, hogy ez az öt-egy sem túlzó.

– Kétszer is eredményes volt, hogy emlékszik vissza a góljaira?
– Az első gól egy szélről belőtt labda volt, ami megpattant, és fejjel juttattam a kapuba. A másodiknál egy nagyon jó beadást keresztbe fejeltem, majd a labda visszakerült hozzám, és a kapus lábai között ment a hálóba.

– A Vasas már az ötödik a tabellán. Elégedett a tavaszi szerepléssel?
– Néhány pontra volt a Vasas a kiesőhelytől, amikor Szanyó Károly átvette a csapatot. Nem azt mondom, hogy mindig gördülékeny a játékunk, de a tabellán azért elkezdtünk felfelé lépegetni. Ami nekem tetszik, hogy a vezetőedző által kért egyre többször és egyre jobban sikerül megvalósítanunk. Úgy értem, hogy a meccsen a kilencven percből egyre nagyobb százalékban tudjuk érvényesíteni az akaratunkat.

– A télen tért vissza angyalföldre, hogy érzi magát?
– Remekül érzem magam a Vasasnál attól függetlenül is, hogy az elején hol játszottam, hol nem. Ezért is szerettem volna visszajönni, mert nekem itt jó a tapasztalatom, mindig nagyszerűen éreztem itt magam, és ez most sincs másképp. Most például a siófoki meccs után az öltözőben nagyon-nagyon jó volt a hangulat. Nem mostanában volt ilyen hangulatban részem öltözőn belül.

– Négy mérkőzés van még hátra a szezonból, mit vár a folytatástól?
– Most egy kicsit magasra tettük a mércét, a szurkolók és a közvélemény nyilván ilyenkor azt várja, hogy majd mindenkit bedarálunk. A foci azért nem ilyen egyszerű, ráadásul legközelebb azzal a Kisvárdával játszunk, amelyik most a hétvége után kiesőhelyre került. Nekik minden pontra égetően szükségük van, és nagyon nehéz mérkőzésre számítok ellenük. Utána megyünk Szigetszentmiklósra, ahol műfüvön kell játszanunk, tehát eleve máshoz kell alkalmazkodnunk. Mind a négy hátralévő meccsünket meg lehet nyerni. Az lesz a legfontosabb, hogy mi játsszuk a saját játékunkat, amit tudunk, és emelt fővel jöjjünk le a pályáról, bármilyen eredmény esetén.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik