Vasárnap hajnalban a Real Betis nyerte meg a Király Kupát, miután tizenegyesekkel legyőzte a Valenciát.
Borja Iglesias már a 11. percben betalált egy közeli fejesből, de a félidő derekán Hugo Duro kapott egy remek indítást, amit átemelt a kimozduló kapuson. A félidő vége előtt Sergio Canales szerezhetett volna újra vezetést a zöld-fehéreknek, de a lövése a bal kapufán csattant.
Térfélcsere után a Valenciának volt először helyzete, de ezután ismét a Betis dominált, Juanmi szintén kapufát lőtt, Nabil Fekir pedig gyanús körülmények között esett el a tizenhatoson belül. Mindezek ellenére majdnem így is a Valencia húzta be a meccset egy gyors kontrának köszönhetően, de Carlos Soler lövésénél résen volt a kapus.
Érdemi helyzet nélkül zajlott a hosszabbítás, így aztán a tizenegyesekre maradt a döntés. A Betis játékosai mind belőtték a magukét, ám a Valenciából a harmadikként kijelölt Yunus Musah kapu fölé emelt. Ez döntött a kupa sorsáról.
A Real Betis ötödször jutott döntőbe, és 1977, valamint 2005 után harmadszor nyert. A Valencia tizedik alkalommal bukta el a finálét eddigi 18 döntőjéből, utoljára 1995-ben kapott ki döntőben és azóta háromszor elhódította már a trófeát.