Nemzetközi foci

Sokatmondó statisztika a Manchester United megalázó vereségéről

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

Kedden bántóan könnyedén szaladt át a Liverpool a Manchester Uniteden a Premier League, a bajnoki aranyért csatázó hazaiak már a meccs legelején vezetést szereztek, végül úgy nyertek 4-0-ra, hogy akár még nagyobb is lehetett volna a különbség. Így míg a Pool az élre ugrott – igaz, a Manchester City még visszaelőzheti –, addig a United számára erősen kérdésessé vált, hogy odaér-e a Bajnokok Ligáját érő negyedik helyre.

Kapcsolódó

Bár David De Gea többször is kiszolgáltatott helyzetbe került, nem mutat valami fényesen, hogy a négy bekapott gól mellett mindössze egy védést tud felmutatni. Az Independent újságírója pedig elő is hozta a megsemmisítő statisztikát:

a spanyol kapus ezen az egy meccsen négyszer annyi gólt kapott az Anfielden, mint a Poolnál Alisson idén.

A brazil 2022-ben hét hazai bajnokin lépett pályára, ezeken mindössze egyszer sikerült bevenni a kapuját. A Norwich-ból Milot Rashica volt az elkövető egy megpattanó lövéssel.

Amíg a Liverpool kapuját hazai pályán szinte lehetetlen idén bevenni, addig a United 2022-ben még nem úszott meg idegenbeli bajnokit kapott gól nélkül. Ralf Rangnick csapata hétszer utazott vendégségbe idén, ezeken összesen 15-ször kapitulált. A mérleg sem túl fényes, két-két győzelem és döntetlen, valamint három vereség.

A Manchester United legközelebb szintén idegenben játszik, az Arsenalhoz látogat szombaton.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik