Nemzetközi foci

Amikor a 24 éves beugró edző inspirál nagy feltámadást

Karina Hessland/Getty Images
Karina Hessland/Getty Images

Különleges mérkőzésen van túl a német harmadosztályú Hallescher FC.

A keddi Osnabrück elleni mérkőzésről ugyanis eltiltották André Meyer vezetőedzőt, így a mindössze 24 éves videóelemző, Max Bergmann ült le a kispadra. A kiesés elől menekülő hazaiak terve az volt, hogy behúzódnak a feljutásért hajtó Osnabrück ellen, de miután már félidőben 2-0-s hátrányba kerültek, váltani kellett.

A fiatal szakember azonban nem ijedt meg a feladattól, térfélcsere után ráküldte a HFC játékosait a vendégekre. Hamar szépített is a hazai csapat, de a 74. percben egy öngól miatt elúszni látszott a meccs. Végül a hajrában két gólt is rúgtak a Hallescher játékosai, vagyis sikerült pontot menteni egy végig vesztesnek tűnő meccsen.

Remek meccs volt, igazi érzelmi hullámvasút. Egészen máshogy képzeltük el az első félidőt, de a másodikban feljöttünk játékban

mondta lefújás után az élete első meccsén irányító beugrós edző, Bergmann.

A 24 éves szakember teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert úgy hozott egy bravúros pontot első meccsén, hogy pár éve még csak szenvedélyből írt elemzéseket Twitterre. Innen keveredett be a futball körforgásába és lett a klub elemzője. Lelkesedése és szorgalma pedig ehhez a pillanathoz vezette:

A Hallescher ezzel a döntetlennel már hét pontra van a kieső helyektől, míg az Osnabrück hat pontra van az osztályozót érő harmadik helytől. A harmadosztályból még hat forduló van hátra.

Olvasói sztorik