NB II

Döme marad Felsőtárkányban

Détári Lajos szakmai munkájára továbbra is számíthatnak a harmadosztályú klubnál.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szarvas László, az NB III Keleti-csoportjának kilencedik helyén álló Fortress-Felsőtárkány titkára a heol.hu oldalon elmondta, hogy sikerült megállapodniuk Détári Lajossal, aki így a tavaszi szezonban is irányíthatja az együttest.

– A jövőben vezetőedzőként tevékenykedik, az első gyakorlást szerdán tartja a csapatnak – mesélte Szarvas László. – Détári további szerepvállalása Keller József egri üzletembernek is köszönhető. Az Egri FC egykori tulajdonosával az elmúlt időszakban több alkalommal is beszéltünk, s mindannyiszor elmondta, nagyon hiányzik neki a futball, szívesen vállalna szerepet az egylet életében. A cégtulajdonos végül úgy határozott, magára vállalja Détári itt tartózkodásának költségeit. A bajnokságban szeretnénk felzárkózni egészen a harmadik-ötödik hely valamelyikére, ami még reális elvárás lehet a csapat felé. A vezetőedző nagyon eltökélt, bízunk benne, hogy sikerül olyan ütőképes csapatot kialakítani, amely joggal pályázhat az említett pozíciókra.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik