Hírek

Döme most nem menne az NB I-be

Détári Lajos élvonalbeli követeléseket állít a harmadosztályú Felsőtárkány játékosai elé.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Amióta tavaly augusztusban távoznia kellett a Ferencvárostól, egyetlen edzői megkeresése sem volt Détári Lajosnak. Egészen a közelmúltig, amikor az NB III-as Felsőtárkányhoz hívták, ő pedig rögtön igent mondott. A bemutatkozása remekül sikerült, hiszen 4-2-re legyőzték az FC Hatvan együttesét, így jelenleg a Keleti-csoport hetedik helyén állnak. Nyolc ponttal vannak lemaradva az éllovas Létavértestől, ami azért fontos, mert a klubvezetők célja a másodosztályba kerülés. Az egykori kiváló játékos mostani megbízatása csak az őszi szezonból hátralévő meccsekre szól, de egyáltalán nincs kizárva a közös folytatás lehetősége.

– László István barátom hívott, hogy lenne egy ilyen lehetőség, és egy hónapra elvállalnám-e a csapat irányítását? Szívesen vállaltam ezt a feladatot, mert itt nem kell a vezetőkkel hadakozni, nem kell senkivel vitatkozni, senki nem szól bele, hogy miért a Fekete játszott, miért nem a Fehér. Voltam az első osztályban is edző, úgyhogy ismerem a körülményeket. Ha most hívna egy NB I-es csapat, nem mennék. Amikor idekerültem, és beléptem az öltözőbe, elmondtam a játékosoknak, hogy én az NB I-ből jöttem, és NB I-es követeléseket állítok eléjük – mondta a Digi Sport televízió csütörtöki adásában Détári Lajos.

A hevesiek szombaton lépnek pályára legközelebb, a 13. fordulóban a velük azonos pontszámmal rendelkező Cigánd vendégei lesznek.

– Nagyon örülünk, hogy sikerült őt idecsábítani erre az öt mérkőzésre, mert feldobta a hangulatot, és a szakmai munka is javult általa – mondta Détáriról a felsőtárkányi csapat legismertebb játékosa, a Paks és a Nyíregyháza egykori csatára, Montvai Tibor.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik