Magyar foci

Zárkózik a sereghajtó MTK, legyőzte a Budapest Honvédot

mtkbudapest.hu
mtkbudapest.hu

Az MTK óriási csatában 1-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot az NB I 24. fordulójában.

Élénken kezdték a találkozót a kispestiek, csakhogy Marko Petkovics egy kicsit túlpörögte a meccset, ahogy mondani szokás. A 31. percben látványosan fellökte ellenfelét, majd három perccel később arcon is ütötte Kovácsréti Márkot, így aztán emberelőnybe kerültek a hazaiak viszonylag korán.

Kapcsolódó
Dzsudzsák Balázs: Az első félidő megint majdnem értékelhetetlen volt
A debreceni csapatkapitány szerint ki kell elemezniük, miért nem megy az első félidőben a játék.

Ez meghatározta a játék képét, a kieséstől menekülő MTK mindent elkövetett a győzelem érdekében, de a Honvéd jól tartotta magát sokáig. Szappanos Péter is több látványos védést mutatott be, de a 75. percben már ő is tehetetlen volt, amikor egy védés után a kipattanót Gheorghe Grozav gurította az üres kapuba.

Végleg le is zárhatta volna a mérkőzést az MTK a hajrában, de Szappanos újabb bravúrja életben tartotta a kispesti reményeket, végül azonban mégis kikaptak a vendégek. A sereghajtó ezzel négy pontra zárkózott a még bentmaradó csapatokhoz képest, ezek közül az egyik éppen a Honvéd.

Eredmények – NB I., 24. forduló

MTK Budapest-Budapest Honvéd 1-0 (0-0)
Debreceni VSC-Újpest FC 1-2
Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 0-0

Olvasói sztorik