Magyar foci

Otthon szakadt meg a Puskás Akadémia rossz sorozata

Sorozatban négy nyeretlen bajnoki és egy megszerzett pont után 2-0-ra győzött a Puskás Akadémia a Paks ellen az NB I 24. fordulójának pénteki nyitányán.

Kapcsolódó
Édesapja a meccsről vitte kocsival kórházba az NB I-es focistát
Idén először lépett pályára, de már fél óra után le kellett cserélni sérülés miatt, vasárnap pedig meg is műtötték.

A hazaiak már a 8. percben vezetést szereztek, Skribek passzát Favorov három méterről terelte a kapuba (1-0).

A Paks megpróbált veszély3sen játszani, kihagyott két nagy helyzetet is, a 30. percben pedig Lenzsér hiába lőtte ki a bal alsó sarkot, lesről tette mindezt.

A második félidő elején Szolnoki fejesét mentette a gólvonalról szintén fejjel Medgyes, majd a 68. percben Slagveer bal oldali szögletét követően Joao Nunes fejelt a rosszul kimozduló kapus mellett a hálóba (2-0).

A hajrában még Ádám és Lenzsér is kihagyott egy-egy ziccert – pontosabban Tóth Balázs védett bravúrral –, így maradt a 2-0-s végeredmény és a felcsúti siker.

A Paks 2020 októbere, sorozatban 48 bajnoki találkozó után először maradt gólképtelen.

NB I, 24. forduló

Puskás Akadémia FC – Paksi FC 2-0 (1-0)
Pancho Aréna, 883 néző
v.: Berke
Puskás Akadémia: Tóth B. – Joao Nunes, Stronati, Spandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Favorov – Slagveer (Gera D., 68.), Corbu, Skribek (Komáromi, 55.) – Kozák
Paks: Nagy G. – Osváth, Lenzsér, Gévay (Kinyik, 61.), Szabó J., Medgyes (Nagy R., 61.) – Windecker, Szabó B. (Böde, a szünetben), Balogh B. (Sajbán M., 61.) – Haraszti (Kesztyűs, 77.), Ádám M.
gól: Favorov (8.), Joao Nunes (67.)
sárga lap: Szolnoki (39.), Joao Nunes (61.), Gera D. (69.), Favorov (79.), Corbu (82.), Spandler (90.), illetve Lenzsér (14.), Medgyes (16.), Böde (80.), Kinyik (82.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik