Magyar foci

„Ez nem az én stílusom” – Csercseszov már első meccsén felemelte a hangját a Fradi-öltözőben

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Vereséggel mutatkozott be a Ferencváros kispadján Sztanyiszlav Csercseszov. A bajnoki címvédő és listavezető csapat a Puskás Akadémia ellen pótolta be a 4. fordulóból elhalasztott meccsét, amelyet a 24. perctől kezdve emberelőnyben játszót felcsútiak 1-0-ra megnyertek, ezzel egy pontra megközelítették az FTC-t.

Kapcsolódó
Vb-selejtező: kétszer mutatták fel a brazil kapusnak a pirosat, mégsem állították ki
Argentína szövetségi kapitánya, valamint Lionel Messi távollétében is győzni tudott.

A korábbi orosz szövetségi kapitány a mérkőzést követően az M4-nek azt mondta, el kell majd beszélgetnie a játékosaival arról, miért nem tartották magukat a tervhez és játszottak koncentráltan az első másodperctől kezdve. Csercseszov szerint a piros lap csak a másodlagos oka volt a vereségnek.

A félidőben kicsit hangosabb voltam, normál esetben ez nem az én stílusom, viszont mindenképpen szerettem volna átadni és megértetni a játékosokkal azt, hogy mit várok el tőlük, és a cserejátékosoknál is azt szerettem volna elérni, hogy tudják, milyen motivációval kell a második félidőben fellépnünk

– mondta az M4-nek az orosz edző, aki a keretéről azt mondta, szerinte az ő játékosai a legjobbak, de még idő kell ahhoz, hogy összecsiszolódjanak.

Ez a gól döntött:

A felcsútiakat irányító Hornyák Zsolt biztos benne, hogy a kiállítás nélkül is megverték volna a Ferencvárost. „Ez száz százalék” – mondta a vezetőedző, aki szerint, ahogy az ellenfélnek, úgy nekik is voltak fontos hiányzóik, de akik pályára léptek megmutatták, hogy a Puskás Akadémia jelenleg van olyan jó, mint a Fradi.

A Fradi nagyon jó csapat, szurkolok nekik, hogy helyre jöjjenek, de mi is ugyanezekkel a problémákkal küzdünk. Nagyon örülök, hogy ilyen csapatot meg tudtunk verni az első idei meccsen, most várhatjuk a MOL Fehérvár FC-t. Ma biztosan jobbak voltunk, mint a Fradi, ha 11 játékos ellen játszottunk volna, akkor is simán nyerünk. A játékosaim ma határozottabbak voltak, mint a ferencvárosiak.

Mindkét csapatra rangadó vár a hétvégi, 18. fordulóban: az FTC az Újpesthez látogat, a Puskás Akadémia a Fehérvárt fogadja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik