Magyar foci

„Ha ezt valaki előre mondja, be sem teszem a lábam a szövetségbe” – már nem Fehér Csaba az MLSZ szakmai igazgatója

Digi Sport
Digi Sport

Már nem Fehér Csaba a Magyar Labdarúgó Szövetség utánpótlás-válogatottakért felelős szakmai igazgatója, írja a Nemzeti Sport. A korábbi 41-szeres válogatott Fehér a lapnak azt mondta, nem közös megegyezéssel távozik, mert a végkielégítésnek az lett volna a feltétele, hogy a helyzetről ugyanúgy kommunikáljanak a felek, de ő el akarta mondani a saját igazát.

A válás egyik indoka az volt, hogy nem követtem a sportigazgató utasításait. Erre valóban akadt példa, azonban ha valaki másfél éve azt mondja nekem, hogy Barczi Róbert utasításai szerint kell működtetnem az utánpótlás-válogatottakat, be sem teszem a lábam a szövetségbe

– mondta Fehér Csaba, aki a maga részéről folytatta volna a munkát, de több olyan dolog is történt, ami szakításhoz vezetett. Ezek közül kettőt említett.

  • „Barczi azt kérte tőlem, hogy az MLSZ új előírásait az utánpótlás-versenyrendszer átalakításával és az átigazolási szabályokkal kapcsolatban képviseljem vele közösen az elégedetlenkedő akadémiák előtt .  Erre nemet kellett mondanom, mivel a kialakításukban nem vettem részt, a véleményemet sem kérdezték meg róla, ráadásul közülük többel én sem értek egyet, így nem lehettem volna hiteles a klubvezetők előtt.”
  • „Egy másik jelentős nézetkülönbséget okozott, hogy a sportigazgató elvárta tőlem, hogy az általa befolyásosnak gondolt szülőkkel egyeztessek a válogatási elveinkkel kapcsolatban. Az én felfogásom szerint egy átlagos utánpótlásedzőnek sem szabad szakmai kérdéseket szülőkkel megvitatnia, egy MLSZ-alkalmazottat pedig kimondottan hiteltelenné tesz, ha egyik nap a klubok iránti elvárásairól tart előadást, másnap pedig apukáknak magyarázkodik. Barczi Róbert elment helyettem, és utólag azt gondolom, ez volt az a pont, amikor minden tekintélyét elveszítette a szememben, a munkakapcsolatunk valóban megromlott.”
Kapcsolódó
Ha nemzetközi szintű játékosokról beszélünk, nulla százalékon teljesít a magyar utánpótlás
Hogyan látja a magyar futball problémáit egy korábbi hollandiai légiós? Miért nem a legjobb edzők foglalkoznak a gyerekekkel? Miért nem fér be magyar fiatal a Fradiba vagy a Fehérvárba? Kemény kérdések a Ziccer legújabb adásában.

Megjegyezte azt is, hogy abban biztosan hibázott, hogy engedte, a sportigazgató beleszólhasson az U21-es válogatottnál Gera Zoltán szakmai stábjának összetételébe.

Fehér Csaba említette azt is, hogy a kinevezése után szívesen beszélt volna Barczi Róberttel a szakmai terveiről, amiket el is küldött neki, de ez másfél év alatt nem történt meg. Azt mondta, az volt az egyik terve, hogy a későn érő játékosoknak létrehozott volna egy válogatottat, évente négy-öt mérkőzéssel lehetett volna az ő fejlődésüket támogatni, illetve szükségesnek látja egy nemzetközi megfigyelőhálózat létrehozását, amely a magyar felmenőkkel élő játékosokat kutatja fel. Valamint szerinte rendezni kellene a futsal és a nagypályás futball közötti kapcsolatot is.

Barczi Róbert közleményben reagált Fehér Csabai szavaira:

„Az MLSZ egy munkahely, amelynél a feladatok értékelését nem a nyilvánosság előtt kell elvégezni, de természetesen tavaly ősszel írásban részletesen felhívtuk Fehér Csaba figyelmét arra, mi az, ami nem működik. Mivel nem történt ezekben előrelépés, váltanunk kellett, nyilvánvalóan nem az itt elhangzó komolytalan indokok miatt” – írta Barczi, aki szerint a magyar futball fejlesztéséhez minden volt játékosra és a szakemberek tudására, tapasztalatára és együttműködésére is szükség van, ám „attól, hogy valaki kiváló labdarúgó volt, még nem biztos, hogy automatikusan vezetőként is helyt tud állni”.

Hozzátette, hogy függetlenül a mostani döntéstől, szerinte Fehér Csaba értéke a magyar labdarúgásnak, és reméli, hogy ás szerepkörben ezt bizonyítani is tudja.

Olvasói sztorik