Nemzetközi foci

Először talált be a Premier League-ben, és egyből egy Puskás-díjas gólt másolt le

Nick Potts / PA Images via Getty Images
Nick Potts / PA Images via Getty Images

A Norwich 3-0-ra győzött a Watford otthonában a Premier League 23. fordulójának nyitómeccsén.

A Norwich első gólja egészen különleges volt, Teemu Pukki erőszakosan harcolt meg a labdáért, majd a beadása Josh Sargent mögé jött, de az amerikai játékos oxival belekapott, és a labda a lécről vágódott a gólvonal mögé.

Emlékezhetünk, Olivier Giroud szerzett hasonló gólt még Arsenal-játékosként, amiért Puskás-díjat is kapott.

Sargentnek ez volt az első gólja a PL-ben, de nagyon belejött, mert a 74. percben megszerezte a másodikat is, amikor Milot Rashica beadásánál lendületből érkezve túlugrotta a védőt, és a jobb sarokba fejelt.

A 21 éves amerikai csatár nemrég lett apa, és a második gólja után elő is adta a ringatós gólörömöt, amit az első gól utáni eksztázisban elfelejtett.

„Tudtam, hogy a feleségem szóvá tenné, úgyhogy az volt a fejemben, hogy most kell megcsinálnom” – mesélte a babázós gólörömről a Norwich hőse.

A Watford kétgólos hátrányban megfogyatkozott, amikor Emmanuel Dennis begyűjtötte a második sárga lapját, majd a kegyelemdöfés a 90+2. percben jött, amikor Juraj Kucka a saját kapuját vette be.

A győzelemmel a Norwich megelőzte a Watfordot, amely Claudio Ranieri irányításával tizenhárom bajnokiból tízet elveszített.

Premier League, 23. forduló:

Watford – Norwich City 0-3 (0-0)
gól: Sargent (51., 74.), Kucka (90+2., öngól)
piros lap: Dennis (78., Watford)

 

A forduló további programja:
szombaton játsszák:
Everton – Aston Villa 13.30
Brentford – Wolverhampton Wanderers 16.00
Leeds United – Newcastle United 16.00
Manchester United – West Ham United 16.00
Southampton – Manchester City 18.30

 

vasárnap játsszák:
Arsenal – Burnley 15.00
Crystal Palace -Liverpool 15.00
Leicester City – Brighton 15.00
Chelsea – Tottenham Hotspur 17.30

 

A tabella:
1. Manchester City 22 54-13 56 pont
2. Liverpool 21 55-18 45
3. Chelsea 23 46-18 44
4. West Ham United 22 41-30 37
5. Tottenham Hotspur 19 26-22 36
6. Arsenal 20 33-25 35
7. Manchester United 21 35-30 35
8. Wolverhampton Wanderers 20 17-15 31
9. Brighton 21 22-22 29
10. Leicester City 19 33-36 25
11. Crystal Palace 21 30-31 24
12. Southampton 21 25-33 24
13. Aston Villa 20 27-32 23
14. Brentford 22 25-36 23
15. Leeds United 20 24-39 22
16. Everton 19 24-34 19
17. Norwich City 22 13-45 16
18. Watford 20 23-40 14
19. Newcastle United 20 20-43 12
20. Burnley 17 16-27 11

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik