Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A közelmúltban két NB II-es edzőnek is kurtán-furcsán kellett távoznia. Egyikük, Dajka László a bajnoki címért küzdött a Békéscsabával, s a kiváló őszi időszak után a tabella élén telelt együttesével. Tavasszal azonban elég volt egy-két gyengébb eredmény, a szurkolók máris kikezdték, és némi hezitálás után úgy döntött, nem marad a viharsarkiaknál, akik végül nélküle sem nyerték meg a Keleti-csoportot.
Bücs Zsolt az SVSE bennmaradásáért dolgozott, remek tavaszt produkált, csapata szinte reménytelen helyzetből talpra állt, és megcsípte az osztályozós helyet, de a Dunaújváros elleni párharcot gyenge játékkal elvesztette, az edző pedig annak ellenére lemondott, hogy a szövetség az Eger helyére valószínűleg a soproniakat sorolja be az egycsoportos másodosztály mezőnyébe.
Igen ám, de a két edzőt nem csak a közelmúltbeli események miatt állítjuk párhuzamba, hanem azért is, mert a Rangadó.hu értesülése szerint Dajka László lesz Bücs Zsolt utódja a Sopron kispadján!
Nem kerülne ismeretlen közegbe, hiszen 2003 decemberétől 2004 novemberéig a Matáv Sopron vezetőedzője volt. 2004 tavaszán rendkívül jól és eredményesen futballozott a csapat, s a megszerzett ötödik hellyel a klub fennállásának legjobb bajnoki helyezését érte el, amely egy évvel később a Pintér Attila-féle Magyar Kupa-győztes együttes sem tudott felülmúlni.
– A vezetőségnek vannak már jelöltjei a vezetőedzői posztra. Most még semmit sem szeretnék elárulni, de a pár napon belül már megszülethet a döntés, hogy ki lesz Bücs Zsolt utódja – mondta Csiszár Ákos szakosztály-elnök, majd hozzátette, valószínűleg csütörtökön késő délután már konkrétumot is elárulhat.
Érdeklődésünkre Dajka László nem erősítette meg soproni visszatérésének hírét, mint mondta, egyelőre nem keresték a klubtól, és ugyanezt mondta a Sopronban élő, és korábban szintén a Matávnál (is) dolgozó Supka Attila is.
Az MLSZ állítólag a jövő héten, a nevezési határidő lezárása után hozza nyilvánosságra hivatalosan, hogy melyik klub indulhat az NB II-ben az Egri FC helyén.