NB II

Micsoda parádés visszatérés!

Bajzát Péter mesterhármassal mutatkozott be bajnoki találkozón régi-új klubjában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A közelmúltban Pécsről igazolt az NB II Keleti-csoportjának egyik bajnokesélyeséhez, a Nyíregyháza Spartacushoz Bajzát Péter, aki a Győri ETO színeiben már kétszer is volt az NB I gólkirálya. A 32 éves támadó a 2010–2011-es szezonban már szerepelt jelenlegi klubjában, akkor 26 mérkőzésen 25 alkalommal volt eredményes. Nos, úgy tűnik hű maradt egykori önmagához, hiszen régi-új csapatában mesterhármassal köszönt be az első tavaszi bajnokin, a szabolcsiak pedig az ő eredményességének köszönhetően győzték le 3-1-re a Ferencváros II-t.

– Lehet mondani, hogy valami ilyesmi bemutatkozásról álmodoztam – kezdte a Rangadó.hu megkeresésére Bajzát Péter. – Gólt szereztem, ráadásul hármat is, a csapat nyert, szóval sok minden összejött. Igaz a játékunkban még akadt kivetnivaló, de ezen tudunk javítani.

– Való igaz, hiszen Brekk János a mérkőzés utáni értékelésében úgy fogalmazott, hogy rém gyengén játszottak. Mi volt a probléma?
– Kissé még zavarodottak voltunk, nem tudtunk ugyanúgy játszani, mint a felkészülési mérkőzéseken. Persze, egy bajnoki nyitány mindig ilyen, én szinte minden korábbi csapatomnál ezt tapasztaltam, és ha csak az NB I-et nézzük, akkor az Újpest is beleszaladt egy pofonba… Nekünk azonban sokkal jobb a helyzetünk, mert nyertünk, ami önbizalmat adhat, és biztos vagyok benne, hogy a második meccsünkön már sokkal magabiztosabbak leszünk.

– A listavezető Békéscsaba döntetlent játszott. Mennyire örültek ennek az eredménynek?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem örültünk, de nekünk az első forduló után nem nagyon kell még foglalkoznunk azzal, hogy aktuálisan mekkora a hátrányunk a riválisokkal szemben. Mindig a közelgő összecsapásra kell koncentrálni, aztán egy-egy győzelemmel közelebb kerülhetünk, és elérhetjük a célunkat.

– Ez a találkozó a Mezőkövesd ellen lesz hazai pályán. A borsodiak legyőzték a télen jelentősen megerősödött Szolnokot…
– Engem is meglepett, hogy a Mezőkövesd ilyen könnyen tudott nyerni. Azonban nem tartunk tőlük, a héten felkészülünk ellenük, ugyanis hazai pályán is szeretnénk győzelemmel kezdeni a tavaszt.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik