Magyar foci

Hiába jött Mutu, Erős Gáborral folytatja a Kisvárda

kisvardafc.hu
kisvardafc.hu

Az NB I-ben meglepetésre a második helyen telelő Kisvárda a hivatalos honlapján közölte, hogy Erős Gábor tölti be mostantól a vezetőedzői posztot, míg a sportigazgató, Révész Attila adja majd a szakmai stábba a szükséges UEFA pro licencet.

A klub korábbi játékosa, Erdős azt követően vette át az irányítást, hogy Joao Janeiro a Dunaszerdahelyhez szerződött. Utána több edző is képben volt, a korábbi román válogatott Adrian Mutu a helyszínen nézte meg a Fehérvár elleni bajnokit, ám végül Erős véglegesítése mellett döntöttek.

Kapcsolódó
Szalai Ádám: Úgy érzem magamat mint akinek új életet adtak
Sikeres műtétje után üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Érdekelte őt [Mutut] a feladat, de közben jelezte, nagy álma válna valóra, ha a román válogatott szövetségi kapitánya lehetne, és azóta kiderült, hogy ő a fő várományosa a pozíciónak.

Nem akartunk volna úgy járni, mint Joao Janeiro esetében, és még egyszer új vezetőedzőt keresni amiatt, mert máshova hívják a mi edzőnket.

Így aztán megerősödött bennem az a korábban érlelt döntés, hogy marad az a felállás, amellyel befejeztük az őszi szezont, vagyis Erős Gábor irányítja a csapatot” – mondta a klubhonlapnak Révész, aki hozzátette, hogy a játékosok és a szurkolók körében is népszerű a 41 éves szakember.

Erős Gábor 2017 tavaszán már asszisztensedzőként segítette az akkor a csapatot irányító Révész Attila munkáját, azóta volt Kondás Elemér, Kocsis János, Dajka László, Miriuta László, Bódog Tamás, Supka Attila és Joao Janeiro segítője is, miközben a Várda Labdarúgó Akadémián is dolgozott edzőként, tavaly az U13-as csapat mellett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik