NB II

Fellai visszatér Kozármislenybe

Tányéros Ádám és Gadó Gábor távozik a baranyaiaktól, Fellai József viszont visszatér Pápáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az NB II Nyugati-csoportjában a tabella harmadik helyén telel a Kozármisleny SE. A baranyaiak honlapja azt írja, a télen remélhetőleg nem lesz nagy játékos mozgás, ezúttal várhatóan együtt marad a keret magja, és nem kell újból tucatnyi játékost igazolni. Minimális változások azonban lesznek.

Távozik Gadó Gábor, aki Siófokról érkezett kölcsönbe. A bajnokság harmadik fordulójában igazolták, és 13 kör alatt öt alkalommal (ebből négyszer kezdőként) kapott lehetőséget. Ugyancsak távozik együttesünktől a Vácból igazolt Tányéros Ádám. A felcsúti Puskás Akadémián nevelkedő fiatal labdarúgó a szezon elején állandó tagja volt a gárdának. Kilencszer lépett pályára, ebből hétszer kezdőként játszotta végig a találkozókat.

Mivel tavasszal tovább erősödik a védelem tengelye, ebből kifolyólag valószínűleg kevesebb lehetőséghez jutnának csak, ezért pályafutásuk szempontjából, a több játéklehetőség érdekében a felek kölcsönösen úgy döntöttek, hogy nem folytatják a közös munkát.

A két távozó mellett egy régi-új játékossal bővült a keret. A tavaszi ezüstérmes csapat kiválósága, Fellai József nyáron igazolt Pápára, ahol három alkalommal szerepelt az NB I-es együttesben. Többször is sérüléssel bajlódott, és nem tudta állandósítani helyét a Lombard csapatában, ezért az őszi szezon végén szerződést bontott. Pályafutása szempontjából fontos szempont, hogy ismét játéklehetőséghez jusson, utolérje, újból felépítse magát, aztán nyártól remélhetőleg ismét az első osztályban folytathatja.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik