Nemzetközi foci

A Milan legendájának kellene megmentenie a szenvedő olasz csapatot

ALESSANDRO GAROFALO / POOL / AFP
ALESSANDRO GAROFALO / POOL / AFP

Andrij Sevcsenkót nevezte ki – 2024-ig szóló szerződéssel – vezetőedzőnek az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Genoa.

A genovai együttes egy nappal korábban menesztette a posztról Davide Ballardinit. A klubnál már negyedik időszakát befejező trénernek azért kellett távoznia, mert együttese 12 forduló alatt egyetlen győzelmet aratott, a tabellán pedig a 18., kiesést jelentő helyen áll.

A 45 esztendős ukrán Sevcsenko augusztusban távozott hazája szövetségi kapitányi posztjáról. Vezetése alatt az ukrán csapat 25 győzelmet aratott, 13-szor döntetlent játszott és 14 vereséget szenvedett.

Irányításával a válogatott júniusban bejutott a – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokság negyeddöntőjébe, ahol Anglia válogatottja ejtette ki (4-0).

Sevcsenko pályafutása során a Dinamo Kijevben, az AC Milanban és a Chelsea-ben játszott. A milánói együttessel Bajnokok Ligáját, Olasz Kupát európai és olasz Szuperkupát nyert, 2004-ben pedig ő kapta az Aranylabdát.

A Chelsea-vel FA Kupa- és Ligakupa-elsőségnek örülhetett, ukrán csapatával pedig ötször volt bajnok és háromszor kupagyőztes.

A Serie A jelenlegi idényében ez volt a negyedik edzőváltás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik