Nemzetközi foci

Conte utálja az olyan őrült mérkőzést, amilyet megnyert a Spurs

Julian Finney / Getty Images
Julian Finney / Getty Images

Igazi őrült mérkőzésen mutatkozott be a Tottenham kispadján Antonio Conte, aki a Vitesse elleni összecsapás után nagyjából láthatja, mit vállalt el, amikor belevágott az angliai kalandba.

Kapcsolódó
Újabb dán labdarúgó érdemelte ki az életmentő hős címet
Pierre-Emile Höjbjerg a stadionnál sietett egy szerencsétlenül járt férfi segítségére.

A Spurs november elsején menesztette Nuno Espirito Santót, akivel a csapat csupán a 9. helyen állt a Premier League-ben. Jött Conte, aki kicsit ódzkodott a feladattól, azt mondta, szereti, ha a csapatával együtt készülhet egy szezon előtt, most viszont erre értelemszerűen nem volt lehetősége.

A csütörtöki első mérkőzésén a holland Vitesse volt az ellenfél a Konferencia Ligában, és ugyan 28 perc elteltével már 3-0-ra vezettek a londoniak, a vendégek még az első félidőben visszajöttek 3-2-re.

Kapcsolódó
Mourinho két büntetőt is számon kért a gyenge játékvezetőn
Az AS Roma a norvégiai 6-1-es vereség után otthon is csak 2-2-t ért el a Bodö/Glimt ellen.

Ráadásul az 59. percben az argentin Cristian Romero kiállítása miatt a Tottenham emberhátrányba került. A Vitesse be is szorította ellenfelét, de Hugo Lloris kapus nagyszerűen védett, Conte pedig felállás-variációkkal próbálkozott, 4-4-1-gyel, majd később 5-3-1-gyel kereste a kiutat az ostromhelyzetből.

A hajrában aztán megoldódott a helyzet, mert a hollandoktól ketten is piros lapot kaptak, így nem sikerült az egyenlítés.

„Időre van szükségünk a munkához, ez az egyetlen, amitől félek. Szeretném, ha lenne időm, mert a csapatnak és nekem össze kell szoknunk, hogy megvalósíthassuk a taktikai elképzeléseimet. Türelmesnek kell lennem, a munkával sokat fejlődhetünk, hiszen ez egy fiatal és tehetséges csapat” – mondta Conte.

Akik nagyon jól ismernek, tudják, hogy nem szeretem az ilyen őrült meccseket – mert én ezeket csak így hívom. Olyan csapatot akarok építeni, amelyik ha lehetőség van rá, megöl az ellenfelet. De ennek a csapatnak most még szenvedéssel kell nyernie

– tette hozzá.

Konferencia Liga, G csoport, 4. forduló

Tottenham Hotspur (angol) – Vitesse (holland) 3-2 (3-2)
Stade Rennes (francia) – NS Mura (szlovén) 1-0 (0-0)

 

Az állás: Stade Rennes 10 pont, 2. Tottenham Hotspur 7, 3. Vitesse 6, 4. NS Mura 0.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik