Magyar foci

Aczél Zoltán újra az NB I-ben lehet vezetőedző

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Újra az NB I-ben kaphat kispadot Aczél Zoltán, írja a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu. Az NSO-nak az edző jelenlegi klubja, a Kozármisleny is megerősítette, hogy az élvonalban szereplő Zalaegerszeg illetékesei megkeresték Aczélt.

A ZTE az eddigi hét fordulóban egyszer nyert két döntetlen és négy vereség mellett, öt megszerzett pontjával a tizedik helyen áll.

Legutóbb 5-2-re kapott ki a csapat a Pakstól, az egerszegi vezetők pedig azóta edzőváltásban gondolkodnak és Aczél az egyik legfőbb jelölt Waltner Róbert helyére – a héten azonban még utóbbi készíti fel a csapatot. Állítólag már két egyeztetés is volt, egyezség azonban még nincs, ugyanis ki kellene őt vásárolni a Kozármislenytől, de az NB III-as klubbal kötött szerződésében nem szerepel kivásárlási ár.

Kapcsolódó
Aczél Zoltán: A futball az életem ötven éve, de stigma van a homlokomon
Tíz éve még a válogatott pályaedzőjeként, a legsikeresebb feltörekvő szakvezetőként tartották számon, innen zuhant a mélybe. Riport az NB III-as Dabas-Gyón FC sporttelepéről, ahol Aczél Zoltán próbál magára találni a bundaügy után.

Az 54 éves Aczélnak már van NB I-es tapasztalata, dolgozott a REAC-nál, Siófokon, a DVTK-nál és a Haladásnál is, valamint volt a válogatott másodedzője is. 2011-ben fogadási csalási ügyben őrizetbe vette a rendőrség, az MLSZ egy időre el is tiltotta. 2017-ben a Fővárosi Ítélőtábla bűnösnek találta, felfüggesztett börtönbüntetést és pénzbírságot kapott.

A Kozármisleny előtt a Dabas-Gyón csapatát edzette.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik