M4 Sport
Magyar foci sport

A Kisvárda sportigazgatója: Sok edző tévedésben van Magyarországon

Egyelőre nem nagyon lehet lefékezni a Kisvárdát, amely az eddigi hét fordulóban hat győzelme mellett mindössze egyszer kapott ki, így vezeti az NB I-et – igaz, a Ferencváros úgy marad el mögötte három ponttal, hogy egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. Meg is választották augusztus legjobb vezetőedzőjének Joao Janeirót, valamint az M4 Sport Góóól!2 c. műsorában is foglalkoztak a kisvárdai meneteléssel.

A műsorba bevágták Révész Attilát, a klub sportigazgatóját, aki arról beszélt, szerinte a mai futballban az edzők 20-25 százaléknál többet nem tudnak hozzátenni a csapat eredményeihez. Mert hiába jó egy edző, ha nem jók a játékosai.

Janeiro erősségének azt tartja, hogy a habitusának köszönhetően jó csapatszellem alakult ki, nála a periférián lévő játékosok sem sértődnek meg. Valamint nem az egyéni megmozdulásokkal foglalkozik, a mérkőzéseket is komplexen elemzi ki. Révész kiemelte azt is, szerinte fontos, hogy edző felismerje az ellenfél gyengeségeit és erősségeit, majd ezek után átadja a csapatnak a tudnivalókat.

Nagyon sok edző tévedésben van Magyarországon. Nagyon sokszor hallottam már – én az ilyen edzőt többé fel sem hívom –, hogy én játszom a játékomat, nem foglalkozom az ellenféllel. Ilyen blődségeket sajnos nagyon sokat hallottam. Ez a kinti világban nem így működik. Remélem, már Magyarországon sem, sőt azt is tudom, hogy nagyon sokan, nagyon jó edzők itthon is felkészülnek az ellenfélből

– magyarázta Révész, aki aztán sorolni kezdte, hogy van, amikor fel tudják hozni a labdát, van olyan ellenfél, aki ellen inkább nem kockáztatnak, valamikor magas presszinget tudnak alkalmazni, máskor meg vissza kell állniuk. Szerinte az a sikerek kulcsa, hogy amit hét elején megbeszélnek az ellenfelekről, az a hétvégén visszaköszön a Kisvárda játékán – és nem csak elméleti síkon.

A Kisvárda legközelebb ahhoz a Budapest Honvédhoz látogat, amely a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, egyedül a Ferencvárostól kapott ki ebben az időszakban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.