Nemzetközi foci

A brazil focisták nem akarnak játszani, ha Brazília rendezi a Copát

Daniel APUY / AFP / POOL
Daniel APUY / AFP / POOL

Minden jel szerint Brazília lesz a házigazdája a június 13-án rajtoló Copa Américának, megeshet viszont, hogy a vendéglátók válogatottja nélkül zajlik majd Dél-Amerika legjelentősebb labdarúgótornája.

A Globo Esporte brazil lap azt írta, hogy a selecao távol maradhat az eseménytől, méghozzá az európai klubokban játszó válogatott játékosok kérésére. Konkrét válasszal az esetleges bojkottról Tite, a nemzeti együttes szövetségi kapitánya nem szolgált csütörtöki sajtótájékoztatóján, csupán annyit árult el, hogy a kérdést megvitatták a futballisták, az edzői stáb és a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) vezetésének találkozóján.

„Egyértelmű véleményünket tudomására hoztuk a CBF elnökének, de a közzététellel várunk, most a válogatottnak két közelgő világbajnoki selejtezőmeccsére kell összpontosítania” – mondta  a szakvezető az Ecuador elleni, péntek esti meccs előtt, amelyet június 9-én követ a Paraguay elleni mérkőzés. Brazília az első helyen áll a dél-amerikai selejtezősorozatban négy mérkőzésen aratott négy győzelmével.

A dél-amerikai szövetség (CONMEBOL) négy helyszínt már jóváhagyott a Copa América brazíliai megrendezésére, ugyanakkor még nem teljesen bizonyos, hogy az ország otthont tud-e adni a tornának. Alejandro Dominguez CONMEBOL-elnök két napja kijelentette, hogy Brazíliaváros, Cuiaba, Goiania és Rio de Janeiro rendez majd meccseket zárt kapuk mögött, és szigorú higiéniai előírások betartása mellett.

A koronavírus-járvánnyal küzdő Brazília hétfőn kapta meg a rendezés jogát a CONMEBOL-tól, miután az eredetileg kijelölt két házigazda, Kolumbia és Argentína nem képes otthont adni az eseménynek. Előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi pedig a világjárvány miatt esett el a rendezéstől.

Kapcsolódó

Jair Bolsonaro brazil elnök azt mondta, ha rajta és a kormányon múlik, akkor megrendezik a Copa Américát, Luiz Eduardo Ramos kormányzásért felelős miniszter ugyanakkor úgy fogalmazott, amíg nem írják alá a hivatalos szerződéseket, addig nem lehet biztosra venni, hogy Brazíliában kerül sor a tornára. Már csak azért sem, mert a pandémia Brazíliában is komoly gondot jelent, és a járvány újabb fellobbanásától lehet tartani.

A profi futballisták nemzetközi szakszervezete (FIFPro) kedden közleményben fogalmazta meg komoly aggodalmait a brazíliai rendezéssel kapcsolatban.

„A döntés elhamarkodott, az új házigazda pedig a koronavírus-járvány kellős közepén van, ami komoly következményekkel járhat a játékosok, a szakmai stábok tagjai és a lakosság egészségére nézve” – írta a FIFPro.

A tornát tavaly a pandémia miatt nem tudták megtartani. A Copa América a tervek szerint június 13-tól július 10-ig tart.

Olvasói sztorik