Nemzetközi foci

Az elnök a brazíliai Copa Américáról: Sajnálom a halottakat, de élnünk kell

Carl DE SOUZA / AFP
Carl DE SOUZA / AFP

Elég hányatott sorsa van az idei Copa Américának, a dél-amerikai labdarúgótornának. Eredetileg Argentína és Kolumbia rendezte volna közösen, de előbbi a feszült belpolitikai helyzet, utóbbi az egyre emelkedő járványmutatók miatt esett ki, így esett a választás végül Brazíliára – szűk két héttel a kezdőmeccs előtt.

Kapcsolódó
Argentína helyett Brazíliába vitték a Copa Américát, pedig ott rosszabb a járványhelyzet
Folyamatosan váltogatják a rendezőt, pedig június 13-án már mérkőzést rendeznek.

Csakhogy Dél-Amerikában messe Brazíliában a legrosszabb a járványhelyzet, 460 ezer felett van a halálos áldozatok száma, így a dél-amerikai szövetség bejelentését elég komoly kritika fogadta. Jair Bolsonaro, Brazília elnöke próbálta védeni a döntést, azt mondta, a torna megrendezésének semmilyen egészségügyi kockázata nem lesz.

Csak azt tudom mondani, amit már az elején is: sajnálom a halottakat, de élnünk kell

– mondta Bolsonaro a BBC cikke szerint.

Brazíliában is sokan ellenzik a Copa América megrendezését, Otto Alencar szenátor egyenesen Neymarnak üzent, hogy az országnak most nem egy futballtornán, hanem az oltási versenyben kell helytállnia.

Bolsonaro bejelentése szerint négy állam, közte Rio de Janeiro lesznek majd a helyszínek, de hat állam például közölte, hogy biztosan nem lesz náluk mérkőzés. A meccsekre nézők nem mehetnek.

Az ellenzéki Munkáspárt beperelte a döntést, így a legfelsőbb bíróság öt napot adott Bolsonaróéknak, hogy tájékoztatást nyújtsanak a határozat hátteréről.

Olvasói sztorik