Nemzetközi foci

Cantona: Csak azt sajnáltam, hogy nem rúgtam a szurkolóba még nagyobbat

GERRY PENNY / AFP
GERRY PENNY / AFP

Ha szóba kerül Eric Cantona Manchester Unitednél töltött időszaka, biztos sokaknak eszébe jut a négy bajnoki cím és a két FA Kupa-győzelem, aminek részese volt, de aligha tévedünk, ha azt mondjuk, a legtöbb drukkernek az a jelenet villan be, amikor a Crystal Palace egyik szurkolóját egy kungfumozdulattal megrúgta.

Cantona piros lapot kapott a meccsen, és a pályáról lefelé vonulva elborult az agya a rázúduló szitokáradat miatt.

Rengetegszer inzultáltak, és sosem reagáltam, de van olyan, hogy az ember hirtelen törékennyé válik. Csak egy dolgot bánok, azt, hogy nem rúgtam bele még nagyobbat. Kilenc hónapra tiltottak el az eset miatt, rajtam akartak példát statuálni.

elevenítette fel Cantona az 1995 januárjában történteket.

Az idézett mondat a The United Way című filmben hangzik el, amely arról szól, hogyan lábalt ki a MU az 1958-as, müncheni légikatasztrófából, és hogyan lett Európa egyik meghatározó futballklubja. A filmnek, amelyet a tervek szerint május végén mutatnak be, Cantona a narrátora és a forgatókönyvének társírója.

A filmből kiderül az is, hogy Cantona mennyire felnézett Sir Alex Fergusonra, a United legendás menedzserére, és hogy amikor 1997-ben, mindössze 31 évesen befejezte a futballt, sokkolta a döntésével a csapattársait, akiknek előzetesen nem árulta el, hogy mire készül.

Olvasói sztorik