Magyar foci

Marco Rossi: Még mindig vannak páran, akik csak arra várnak, hogy hibázzunk

mlsz.hu
mlsz.hu
A magyar válogatott kapitánya előre elnézést kért, ha esetleg nem lesz szép az andorrai játékunk, csak egy cél van: a három pont.

Akárcsak San Marino ellen, Andorra vendégeként is kizárólag a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak Marco Rossi, a két csapat szerdai világbajnoki selejtezőjére készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Sem a hosszú utazás, sem a műfű, sem semmi más nem lehet kifogás. A három pontot meg kell szereznünk, csak ez számít, hiszen ezért jöttünk. Persze emellett minden tiszteletünk az andorrai válogatotté. (…) Ha nem fog túl jól kinézni a holnapi játékunk, azért elnézést kérek, de a legfontosabb az, hogy elvigyük innen a pontokat” – nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján az olasz szakember.

Kapcsolódó
„Történelmünk legnagyobb győzelme” – az andorrai legenda nem játszik a magyarok ellen
Ami nekünk még mindig fájó emlék, Andorrában óriási büszkeség.

Újságírói kérdésre válaszolva az MTI cikke szerint elmondta, a 2017-es 1-0-s andorrai győzelemmel zárult összecsapáson a mostani keretből mindössze négyen voltak itt, de a most keretben lévő 21 futballistában ugyanúgy ég a bizonyítási vágyi. Marco Rossi a hiányzókról, a klubcsapataikba visszarendelt Willi Orbánról, Gulácsi Péterről és Sallai Rolandról szólva elmondta, a válogatott az elmúlt időszakban többször is bizonyította már, hogy csapatként erős, ennek is köszönhetően rendre meg tudta oldani például Szoboszlai Dominik pótlását is.

„Remélem, hogy az újságírók és a szurkolók is – minden szurkoló – mögénk fognak állni.

Néha azt érzem, még mindig vannak páran, akik kivárnak, és csak arra várnak, hogy hibázzunk, és kritizálhassanak. Ezt a hozzáállást nem szeretem

mondta a Nemzeti Sport cikke szerint Rossi, aki szerint pedig szükséges lenne az összefogás annak érdekében, hogy a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és Németországgal felvegye a versenyt a válogatott.

Kapcsolódó
„Ha meg kell nyernünk az összes mérkőzést, arra nem én vagyok a megfelelő ember”
Marco Rossit elragadták az érzelmek a lengyelek elleni 3-3 után.

A játékosok közül Dibusz Dénes vett részt a sajtótájékoztatón, a Ferencváros kapusa elmondta, hasonló mérkőzésre számít, mint San Marino ellen, ugyanakkor Andorra képes agresszívabban futballozni, mint a vasárnapi rivális. Ezzel együtt is bízik benne, hogy a magyar válogatott jóval többet birtokolja majd a labdát, remélhetőleg még az első félidőben vezetést szerez, és végig kontrollálva a mérkőzést gyűjti be a három pontot.

Még egyszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba

– fűzte hozzá a kapus, reagálva a 2017-es összecsapásra, amelyen nem volt ott, de mint válogatott játékos, dühös és csalódott volt.

A magyar válogatott a múlt héten a lengyelek elleni hazai 3-3-as döntetlennel kezdte a sorozatot, majd San Marino otthonában diadalmaskodott 3-0-ra. Az Andorra vendégeként sorra kerülő összecsapás 20.45 órakor kezdődik szerdán.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik