Magyar foci

„Ha egy nagyon szerény képességű csapat rúgott öt gólt, mit tett volna egy jó képességű?”

Hatalmas fordítással, egyedüli NB III-as csapatként bejutott a Magyar Kupa legjobb 16 csapata közé a Tállya KSE. Azonban sikerét beárnyékolja, hogy a vesztes Kaposvár edzője, Várhidi Péter, illetve a klubvezetés arra kérte a Magyar Labdarúgó Szövetséget és a Szerencsejáték Zrt.-t, hogy vizsgálja ki a történteket.

Kapcsolódó
A vizsgálatot kérő klub edzője szerint nem az ellenfél támadt fel
Gyanúsnak találta a Kaposvár, hogy rövid időn belül négy gólt kapott a harmadosztályú ellenfelétől.

A harmadosztály Keleti csoportjának 18. kieső helyén álló Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat azonban ünnepel, és értetlenül figyeli a nyilatkozatháborút.

Kapcsolódó
Az MLSZ is reagált a Tállya-Kaposvár kupameccsre
A szövetség zéró toleranciát ígér.

„Természetesen a vendégek számára nagyon savanyú a szőlő, amit maximálisan megértünk, így a mérkőzés utózöngéivel nem kívánunk semmilyen szinten és fórumon foglalkozni, az legyen a Kaposvár belügye, ami elég sajtóvisszhangosra sikeredett” – olvasható a klub honlapján.

„Becsületesen tettük a dolgunkat, nagyon örülünk a győzelemnek, azonban egy kis sportszerűséget megérdemeltünk volna nagyhírű ellenfelünktől. Egy érdekesség a tényleg nagy tekintélyű vendég mester nyilatkozatából, mely szerint nem hiszi, hogy az ellenfél támadt fel, hiszen természetesen ez egy nagyon szerény képességű csapat.

Nekünk csupán egy kérdésünk van, ha egy nagyon szerény képességű csapat rúgott öt gólt, mit tett volna egy jó képességű csapat. Ha meg nem érti, kérdezze meg profi labdarúgóitól és saját magától.

Baranyi Sándor, a Kaposvári Rákóczi ügyvezetője a Nemzeti Sportnak megmagyarázta, miért kértek kivizsgálást.

„Senkit sem vádolunk. Sőt szeretnénk megvédeni a játékosainkat, éppen ezért fordulunk a szövetség és a Szerencsejáték Zrt. szakembereihez, mondjanak ők véleményt a szerdai mérkőzésről. Arról, hogy míg a szünetben 2-0-ra vezetett a csapat, miként kaphatott tizenkét perc alatt négyet.”

Kapcsolódó
„A szokásostól eltérő, gyanús fogadási mintát nem tapasztaltunk” – reagált a Szerencsejáték Zrt. a Tállya-Kaposvár kupameccsre
A cég azt közölte, hogy bár a végeredmény meglepetés, nem történt rendkívüli intézkedés.

A Goal.com magyar kiadása megszólaltatta Várhidi Pétert, aki azt mondta, a csütörtöki edzés helyett csak beszélgettek. A szakember állítja, nem lett volna szabad négy gólt kapni tizenkét perc alatt egy NB III-as csapattal szemben.

„Én csak szakmailag tudom számon kérni a csapatot, nem gyanúsítom a játékosokat semmivel, ez nekik is elmondtam” – mondta, bár ezzel éppen ellentmond a szerdai kirohanása, hiszen akkor vajon ki avatkozhatott bele a mérkőzésbe?

Hozzátette, játékosait megviselték a történtek.

„Abban bízunk benne, hogy végül kiderül, semmiféle manipuláció nem történt a találkozón, de elmondtam a futballistáknak, hogy aki látta az eredményt, aztán megnézte a meccs történéseit, az szinte mind erre gondolt.”

Olvasói sztorik