Nemzetközi foci

A Roma edzőjének az állása a tét, erre kirakta a csapatból a legjobb csatárát

WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP
WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP

Elég feszült a helyzet a Roma háza táján, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a csapat tükörsimán, 3-0-ra elbukta a Lazio elleni városi rangadót, majd utána úgy esett ki az olasz kupából a Spezia ellen, hogy két játékosát is kiállították, az edző, Paulo Fonseca pedig elcserélte magát.

Kapcsolódó
Megítéltük a szezon lúzere címet az AS Romának
Nem elég, hogy hazai pályán kiesett a kupából, több csere miatt amúgy is kizárták volna.

Fonseca állása komoly veszélyben van, az olasz sajtó már arról cikkezik napok óta, hogy ha a Roma nem veri meg a szombati bajnokin a Speziát, akkor az a Massimilano Allegri érkezhet a helyére, aki azóta nem dolgozott sehol, hogy 2019 tavaszán távozott a Juventustól, amellyel öt bajnoki címet és négy olasz kupát nyert.

A Spezia elleni keretben nem szerepel sem Edin Dzeko, sem Henrih Mhitarjan neve, pedig mindketten fontos tagjai a Romának, a bosnyák csatár hét, az örmény támadó középpályás nyolc gólnál tart a bajnokságban.

A hírek szerint Dzeko viszonya megromlott Fonsecával, és ha az edző marad, akkor a csatár új klub után néz. Amíg Mhitarjan sérülés miatt maradt ki, addig a Sky Sport Italia szerint Dzeko egészséges, úgyhogy Fonseca döntött úgy, hogy a csapatkapitány nem kell neki a sorsdöntő meccsen.

A Gazzetta dello Sport szerint Dzeko hiányában a spanyol Borja Mayoral lehet a középcsatár, akit Lorenzo Pellegrini és Carles Pérez támogat majd.

A Roma a negyedik, a Spezia a tizenharmadik helyről várja a mérkőzést.

Serie A, a 19. forduló:

szombaton játsszák:
AS Roma – Spezia 15.00
Udinese – Internazionale 18.00
AC Milan – Atalanta 18.00
Fiorentina – Crotone 20.45

 

vasárnap játsszák:
Juventus – Bologna 12.30
Hellas Verona – Napoli 15.00
Genoa – Cagliari 15.00
Lazio – Sassuolo 18.00
Parma – Sampdoria 20.45

 

pénteken játszották:
Benevento – Torino 2-2 (1-0)

 

A tabella:
1. Milan 18  39-19  43 pont
2. Internazionale  18  45-23  40
3. Napoli  17  40-16  34
4. Roma 18  37-29  34
5. Juventus 17  35-18  33
6. Atalanta 18  41-23  33
7. Lazio 18  30-25  31
8. Sassuolo 18  31-27  30
9. Verona  18  22-17  27
10. Sampdoria 18  28-29  23
11. Benevento 19  23-36  22
12. Bologna 18  24-31  20
13. Spezia 18  23-32  18
14. Fiorentina 18  18-29  18
15. Udinese  18  20-28  16
16. Genoa 18  18-30  15
17. Torino  19  28-37  14
18. Cagliari 18  23-36  14
19. Parma 18  14-34  13
20. Crotone 18  21-41  12

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik