Nemzetközi foci

Eddig csak kétszer verte a Lazio annyira simán a Romát, mint most

Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP

3-0-ra nyerte a Lazio a római rangadót a Serie A 18. fordulójában.

Az olasz bajnokság egyik leghangulatosabb meccsét a koronavírus-járvány miatt nézők nélkül rendezték a római Olimpiai-stadionban, és ez volt a két csapat első olyan egymás elleni bajnokija, amelyre pénteken kerül sort.

Lehet, hogy ez zavarta meg a Roma védőjét, a brazil Ibanezt, aki szépen összehozta az első gólt az ellenfélnek: kényelmesen terelgette a labdát a saját 16-osán belül, Manuel Lazzari pedig meglepte, és a lecsorgóra vércseként érkezett Ciro Immobile.

A Lazio olasz válogatott csatárának ez volt a negyedik gólja a Roma elleni bajnokikon, ennél csak Silvio Piola (6) és Tomasso Rocchi (5) szerzett többet a Sasok mezében.

Az Ibanez-Lazzari párharc sorsdöntőnek bizonyult a meccs kimenetele szempontjából, a Lazio-szélső az első félidőben még egyszer kihasználta ellenfele hibáját, aki még akkor sem korrigált, amikor Lazzari a földön fekve büntetőre várt. A vége az lett, hogy a hazai játékos visszatette a labdát Luis Albertónak, ő pedig kilőtte a jobb alsót.

A Roma nagyon gyenge volt támadásban, a Lazio viszont Luis Alberto révén a második felvonásra is tartogatott egy gólt, és nagyon simán nyert, korábban csak kétszer fordult elő olyan, hogy hárommal verte a városi riválist, 2019 márciusában és 2006 decemberében.

Luis Alberto pedig lemásolta Roberto Mancini teljesítményét, a Lazio pályaválasztásával utoljára a jelenlegi szövetségi kapitány tudott duplázni a Roma ellen – még 1998-ban.

A Roma így is jobban áll a tabellán, de a Lazio a mostani sikerrel megfelezte a városi riválissal szembeni ponthátrányát. A felek a bajnokságban 153. alkalommal csaptak össze egymással: ez volt a Lazio 39. sikere 54 vereség és 60 döntetlen mellett.

Serie A, 18. forduló:

Lazio – AS Roma 3-0 (2-0)
gól: Immobile (15.), Luis Alberto (23., 67.)

 

szombaton játsszák:
Bologna – Hellas Verona 15.00
Torino – Spezia 18.00
Sampdoria – Udinese 20.45

 

vasárnap játsszák:
Napoli – Fiorentina 12.30
Crotone – Benevento 15.00
Sassuolo – Parma 15.00
Atalanta – Genoa 18.00
Internazionale – Juventus 20.45

 

hétfőn játsszák:
Cagliari – AC Milan 20.45

 

Az állás:
1. AC Milan 17 37-19 40 pont
2. Internazionale 17 43-23 37
3. AS Roma 18 37-29 34
4. Juventus 16 35-16 33
5. Atalanta 16 40-22 31
6. Napoli 16 34-16 31
7. Lazio 18 30-25 31
8. Sassuolo 17 30-26 29
9. Hellas Verona 17 22-16 27
10. Benevento 17 20-30 21
11. Sampdoria 17 26-28 20
12. Fiorentina 17 18-23 18
13. Bologna 17 23-31 17
14. Spezia 17 23-32 17
15. Udinese 16 18-25 16
16. Cagliari 17 23-34 14
17. Genoa 17 18-30 14
18. Torino 17 26-35 12
19. Parma 17 13-33 12
20. Crotone 17 17-40 9

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik