Arra emlékszik, kit váltott 2014. augusztus 22-én, amikor először pályára lépett az RB Leipzig csapatában?
Joshua Kimmichet. A Bayern Münchenben szép karriert futott be azóta.
Önnek is állt a zászló, hiszen Ralf Ragnick annyira beleszeretett a játékába, hogy miután kollégái 7-8 alkalommal, olykor titokban megfigyelték, személyesen is eljött, hogy élőben lássa, beszélgethessen kiszemeltjével. Éppen a súlyos vereséggel záródó 2014-es U19-es Eb-selejtező meccsre (Magyarország-Portugália 1-6) érkezett, de így is ragaszkodott a leigazolásához. A karrieríve eddig szépen emelkedett felfelé, később mégis megtört Lipcsében. Kimmich-kel ellentétben miért nem sikerült gyökeret eresztenie az akkor Bundesliga 2-es, majd később már élvonalbeli lipcsei csapatban?
19 évesen igazoltam a Bundesliga 2-be, ahol akkoriban inkább darálós futballt játszottak, mint technikásat. A csapatok zöme átrugdalta a középpályát, és a második labdákért való verekedés nem feküdt nekem. Egyrészt csak 72 kilogrammot nyomtam, másrészt az ETO-ban a labdabirtoklásra épült az oktatás. Azt tanultuk tíz éven át, hogyan kerüljem el a párharcokat azzal, hogy egy-két érintővel azonnal továbbpasszolom a földön a labdát.
Ami a magyar NB I-ben megfelelt fizikailag, az kevésnek tűnt a Bundesliga 2-ben?
Ugyan a Lipcse a pressingjével, a párharckereséssel merőben más filozófia szerint építkezett már akkor is, de az ellenfelek zöme inkább verekedett a labdáért. Mi sem mindig tudtuk azt játszani, amit az utóbbi években mindenki lát, ami ma már nekem is feküdne, hogy a földön hozzák fel a labdát, igénybe véve a középpályások játékszervező képességét.
Kudarcként élte meg, hogy két szezon alatt csak olykor és csereként jutott szóhoz, majd folyton kölcsönadták?
A labdarúgó minél többet szeretne játszani. Ilyen megközelítésből persze. Viszont mint a csapat legfiatalabb játékosa türelemmel viseltem mindezt, mert rengeteget tanultam, profitáltam erőnlétben, a védekező játékomban. A 2016-os Eb előtt is kifejezetten azzal a céllal mentem Frankfurtba, hogy ha ott rendszeresen szóhoz jutok és jól játszom, esetleg visszakerülök a válogatottba és beférek az Eb-keretbe. Ebben a klubom is partner volt, ami abból is látszik, hogy kölcsönbe engedtek el, végleg nem.
Frankfurt miért nem jött be?
A Bundesliga 2-ben kiesőhelyen álltak amikor megérkeztem. Bebizonyosodott, a játékunk nem olyan minőségű, amely kiemelte volna az erényeimet. Ki is estünk, le is maradtam a 2016-os Eb-ről.
Ezt hogy élte meg?
A kiesést is és a válogatottat is kudarcként. Minden játékosnak álma, hogy válogatott legyen, és a csapattal ott lehessen egy-egy nagy tornán. 2014-15-ben hét alkalommal is pályára léphettem nemzeti mezben, mondhatni tűzközelbe kerültem, később azonban már nem. Fájt, de plusz erőt adott. És célt.
Klubja a frankfurti fiaskó után visszarendelte Lipcsébe, de újra csak a kispadig jutott, ezért megint kölcsönadták.
Alexander Zorniger és Bódog Tamás is edzőm volt Lipcsében, így amikor Dániában vállaltak munkát, kézenfekvő megoldást, garanciát jelentett a több játéklehetőségre, ha kölcsönbe a Bröndbyhez igazolok. Itt már játszottam, de amikor a kölcsönadásom lejárt, nyáron megkeresett Marco Rossi, aki akkor került DAC-hoz. Először oda is kölcsönbe érkeztem, majd végleg megvásárolták a játékjogomat. Szerencsésnek mondhatom magam, mert Dániában Zornigernél, majd Dunaszerdahelyen Rossinál, Peter Hybalánál, és most Bernd Storcknál is sikerült fejlődnöm minden téren.
Mostanában is gyakran olvasni olyan kritikát, hogy a labda elleni játéka, a modern pressingben való részvétele nem az igazi.
Inkább az erősségeimre koncentrálok. Próbálom olvasni a játékot, hova passzolhat az ellenfél, és így elcsípni a passzokat, felvenni a szabad, vagy második labdákat. Ez jobban fekszik nekem, mint birkózni az ellenféllel. Ugyanakkor ma már védekezésben sem kerülöm a párharcokat, holott most sem vagyok kifejezetten erős alkat.
Mit gondol, ha 15 évesen megy Lipcsébe, más lenne a játékstílusa?
Ha korábban kerülök Lipcsébe, négy éven keresztül gyakorolhattam volna azt a stílust, amilyet minden olyan edző, csapat képvisel, amelyik a Ragnick-iskolát követi, és meglehet, fizikálisan is kellő erővel rendelkeztem volna a párharcokhoz. De minden karrier más és más.
Szoboszlaié – akinek az édesapja saját egyesületet hozott létre fia fejlődése érdekében, ahol 14 éves koráig egyéni elképzelése szerint nevelte, majd innen terelte Salzburgba – közismert. Kalmár Zsolté ezzel szemben hogyan indult?
Győrságon éltünk, a futballpálya mellett laktunk öt méterre. Rengeteg időt töltöttem ott a haverokkal. Gyakran reggel 10-től este 8-ig szabadon fociztunk, és annyi srác gyűlt össze, hogy 11 a 11 ellen játszhattunk.
Mibe ment a játék?
A vesztes hozta a kútról a vizet.
Szokatlanul későn, tíz és fél évesen lett igazolt játékosként. Miért?
Addig csak elvétve vettem részt szervezett edzéseken, mígnem az egyik ilyen alkalommal a helyi edző bemutatta a játékunkat figyelő Hajszán Gyulát. A győri klublegenda javasolta, hogy próbáljam meg az ETO-t. 2005 nyarán történt ez, eztán lettem igazolt labdarúgó. Győrtől 15 kilométerre laktunk, így az edzések érdekében reggelente buszra szálltam, és bementem a városba a Fekete István általános iskolába. Délután következett az edzés, ahonnan este apuék hoztak haza. 10-13 éves korom között így ment ez nap, mint nap, sokat köszönhetek a szüleimnek ezért. Ezután kerültem be a bentlakásos Fehér Miklós Akadémiára.
Úgy hírlik, kezdetben onnan sem lógott ki felfelé. Korosztályából inkább Mervó Bence és Borkai Ádám tűnt favoritnak.
Szó mi szó, kezdetben a tornasor végén álltam, így már akkor sem az erőmmel tűntem ki. Ettől még az edzőim támogattak, különösen Both Józsi bácsi, aki behívott az U16-os válogatottba is. Később ahogy nőttem, erősödtem, úgy kezdtem egyre gyorsabban felfelé lépni. Miután az egyik U17-es tornán a legjobb játékosnak választottak, Pintér Attila egy edzésen megnézett, majd télen elvitt az első csapattal a törökországi edzőtáborba. Ezután kerültem fel a felnőtt kerethez, de stabil NB I-es játékos már Horváth Ferencnél, a 2013/14-es bajnokságban lettem, amelynek a végén, május 22-én a válogatottba is behívott az akkor már szövetségi kapitány Pintér Attila.
Ha már párhuzamot húztunk Szoboszlai Dominikkal: jelenlegi klubcsapataikban ugyanazon a poszton, baloldali vagy belső középpályásként szervezik a játékot. Eddig úgy tűnt, a válogatottban is váltótársak lesznek, mígnem pont az Eb-re való kijutás szempontjából legfontosabb meccsen, Izland ellen Marco Rossi mindkettőjüket a kezdőbe vezényelte. Mit mondott, miért?
Amikor a mester kihirdette a kezdőt és kiderült, a másik nyolcas én leszek, meglepődtem. Úgy gondolom azonban
Izland ellen ez még nem úgy működött, ahogy szerettük volna, de Szerbia ellen már jobban ment.
Az eddigi mérkőzéseken eléggé kiszámíthatóan a baloldalunkon vezettük a támadások zömét, ezzel viszont megoldódhat a válogatott féloldalassága is?
Ha összecsiszolódunk, és megismerjük egymás gondolatát, ki mikor, hova mozog, akkor valóban változatosabb lehet a támadójátékunk, két oldalról érkezhetnek az ellenfél védekező harmadába a kulcspasszok. Ehhez azonban sokat kell még együtt játszanunk.
Mi a legnagyobb erénye a jelenlegi válogatottnak?
Kifejezetten jó társaság gyűlt össze, amelyik egy célért küzd.
Volt olyan tapasztalata, hogy korábban ez nem mindig így működött?
A küzdelemmel sosem akadt probléma, a játékban viszont korábban inkább alkalmazkodtunk az ellenfélhez. Most azonban nagyrészt olyan fiatal labdarúgók alkotják a keretet, akik játszanak a klubcsapataikban, és így a nálunk jobbnak tartott ellenfelekkel szemben is irányítani tudjuk a meccseket. A kulcs azonban az, hogy tapintható az összhang Rossi, az edzők és játékosok között.
Mekkora ebben Marco Rossi szerepe?
Nagy szívvel érkezett a válogatotthoz. A csapatnak is önbizalmat, hitet adott. Olyan rendszert alakított ki és ehhez olyan játékosok válogatott be, hogy ha – mint legutóbb a törökök ellen – 5-6 stabil kezdőjátékos nem játszott, úgy is hoztuk a meccset. Remélem ezen az őszön sok embernek szereztünk örömet a játékunkkal, az A divízióba kerüléssel, és azzal, hogy ezzel a sikerrel jövőre az európai futballelitet hozzuk Magyarországra.
Ha már beszélgetésünk elején felvetődött a karrierpárhuzam az ugyancsak 25 éves Joshua Kimmich-kel: lát esélyt arra, hogy visszakapaszkodjon az elitbe, és ha nem is a Bayern Münchenben, de Európa valamelyik topbajnokságában legyen meghatározó játékos?
Minden héten azért dolgozom, végzek különmunkát, hogy előbb-utóbb feljebb lépjek, nívósabb bajnokságokba kerüljek.
Hova?
Ahogy mondta, a top 5 bajnokság valamelyikébe. Vissza arra a szintre, amit 18-20 évesen már elértem.
Mikor lehet ennek realitása?
Nem tudom, mit hoz a jövő, de egyelőre nem is foglalkozom ezzel. Csak az köt le, hogy hétről hétre a DAC-ban, és a magyar válogatottal az Eb-n is jól szerepeljek. Utána meglátjuk.
Kiemelt kép: Marjai János /24.hu
