Magyar foci

Csányi Sándor szerint lesznek majd csalódások, de stabilan Európa élvonalába kerül a válogatott

Az Izland elleni pótselejtező 88. percének elején még ő sem hitte, hogy kijut a csapat az Európa-bajnokságra. Az MLSZ-elnök szerint stabil alapjai vannak a magyar labdarúgásnak, de az itthoni klubok költségvetése még növekedhetne.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke nyilatkozott az M4 Sportnak csütörtökön és azt mondta:

meggyőződése szerint négy év múlva kijelenthető lesz, a magyar futballválogatott stabilan ott van Európa élvonalában.

Úgy gondolja, hogy annak ellenére sikerült előrelépni, hogy a járványhelyzet nem kedvezett ezeknek a folyamatoknak.

„A magyar labdarúgásban jelenleg minden értelemben rend van, innen feljebb lehet lépni, és cél az is, hogy a válogatott ott maradjon, ahol jelenleg van, valamint innen is előrébb jusson” – idézi az MTI Csányi Sándort, aki arról is beszélt, maximálisan elégedettek Marco Rossival és a stábjával. Az MLSZ-elnök jelezte, a szövetségi kapitánynak 2021 végéig érvényes a szerződése, de reméli, ennél is hosszabb távon tudnak majd együtt dolgozni vele.

Tényleg feltámadt a magyar futball 2020-ban?
2020 őszén szinte sztratoszférikus magasságokba jutott a válogatott: Bulgária és Izland legyőzésével vigaszágon kivívtuk az Eb-részvétel jogát, sőt, Nemzetek Ligája-csoportunkat megnyerve a kontinens legjobbjai közé is bekerültünk. De vajon minek köszönhető az ugrásszerű fejlődés?

Csányi Sándor fantasztikus, sikerekben gazdag évnek nevezte 2020-at, miután a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra, a klubfutballban pedig jelentős sikernek nevezte, hogy a Ferencváros a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelhet.

„Nagy eredmény a sikeres Eb-kvalifikáció, amely remélem, hogy a szurkolóknak is örömet okozott” – mondta az MLSZ elnöke, hozzátéve, bízik abban, hogy jövőre a járványhelyzet lehetővé teszi majd, hogy közönség előtt rendezhessék meg az Európa-bajnoki mérkőzéseket a Puskás Arénában, míg a magyar válogatottat jó csapatnak, kellemetlen ellenfélnek tartja, amely teljesen megfiatalodott, és magabiztos játékot játszik.

Nem szabad arra számítani, hogy innen már csak a sikerek jönnek majd, hiszen lesznek vereségek, csalódások is, de nem az a fontos, hogy minden egyes mérkőzést megnyerjünk, hanem az, hogy a trend felfelé mutasson

– jelentette ki az MLSZ-elnök, aki bevallotta: az Izland elleni pótselejtező 88. percében, a magyar egyenlítő gól előtt már biztos volt abban, hogy a csapat elveszíti az összecsapást.

Rossi: A hátrányokat fizikai és akaratbeli pluszokkal kell kompenzálni
Csak így győzhetjük le a nálunk jobb csapatokat.

Csányi a 2011-ben lefektetett stratégiai koncepcióról azt mondta, egy 10 évre szóló terv mindig olyan, amely inkább szándékokat fogalmaz meg, de a hazai labdarúgásban tetten érhető a fejlődés.

„A futball ma Magyarországon sokkal szélesebb és magasabb színvonalú bázison nyugszik, mint korábban, ez a sportág csúcsán is tükröződik. A hazai bajnokság színvonala lényegesen erősebbé vált, stabilizálódott a csapatok pénzügyi helyzete, ugyanakkor a költségvetésük még mindig csak töredéke például egy jó horvát élvonalbeli együttes költségvetésének” – mondta az MLSZ elnöke, aki szerint utóbbi területen feltehetően még szintet kellene lépni.

A sportvezető a szövetség következő időszakra vonatkozó feladatairól azt mondta, a pandémiás helyzet sok feladatot ró az MLSZ-re, de a legfőbb feladat a sportágban most tapasztalható rend megőrzése és a további fejlődés elősegítése.

„A 2021-es év sikeres lesz, sok olyan tehetséges játékos van, akinek a nevét még a futballszeretők közül is csak kevesen ismerik, de a következő egy-két, három esztendőben több fiatal is előkerül majd, és ebben az időszakban nehéz lesz bekerülni a magyar válogatottba” – mondta.

Látva a tapasztalatokat, nem tartom valószínűnek, hogy az ehhez hasonló rendezés gyakran megismétlődik

– mondta az UEFA alelnöki posztját is betöltő Csányi a jövő nyárra halasztott Eb-ről hozzátéve, hogy ha kényszerűségből helyszínmódosításra kerül sor, akkor a Puskás Arénával a három csoportmeccsen és az egy nyolcaddöntőn túl további találkozók megrendezésére is jelentkezik majd Magyarország.

Olvasói sztorik