Magyar foci

8500 bolgár előtt kell nyernie a magyar válogatottnak

Az Európai Labdarúgó Szövetség úgy ítélte meg, jól sikerült a főpróba, a Bayern München és a Sevilla által játszott európai Szuperkupa-döntő, amelyen hosszú után idő először lehettek nézők a lelátón.

Az UEFA szerint sikeres volt a nézők beengedése Budapesten
Hamarosan eldönti az európai szövetség, engedélyezi-e a nézők előtt rendezett mérkőzéseket.

Az UEFA immár a nemzetközi kupákban és a válogatott találkozókon is engedélyezi nézők beengedését, és ez a magyar csapatot is érinti, amely csütörtök este Bulgáriában lép pályára, hogy életben tartsa Eb-álmait.

Bár a magyar szurkolók korábban nagyon hamar elkapkodták a rendelkezésükre álló jegyeket, az UEFA döntése értelmében a találkozón csak hazai szurkolók lehetnek a lelátón.

Mivel az európai szövetség úgy döntött, hogy a stadionok férőhelyének 30 százalékát lehet feltölteni nézőkkel, így a 40 ezres szófiai stadionban 12 ezer drukker foglalhatna helyet, de a bolgár jogszabályok ennél szigorúbbak, és 8500 nézőt engednek majd be.

A magyar válogatott utolsó tétmeccsét megnyerte vendégként, a törökországi Nemzetek Ligája-találkozót Szoboszlai Dominik káprázatos szabadrúgásával húztuk be 1-0-ra, de a Salzburg középpályása most nem áll Marco Rossi rendelkezésére, és a statisztika azt mutatja, utoljára 1957-ben tudtunk legutóbb győzelemmel távozni Bulgáriából.

Intő jel az év meccse előtt: utoljára Hidegkutiék nyertek Bulgáriában
Hosszú negatív sorozatot kell megtörnie a válogatottnak, ha ott akarunk lenni az Eb-n.

Szép feladat vár a játékosokra!

Kiemelt kép: MTI/EPA/Vaszil Donev

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik