Nemzetközi foci

Marco Rossi: Ez a mérkőzés egy döntőnek is beillik, nincs második esély

Megtartotta Szófiában sajtótájékoztatóját a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi az Európa-bajnoki pótselejtező előtt.

A szerdai sajtótájékoztatón az olasz szakember elmondta, bízik benne, hogy viszonylag korán megtalálják, melyik előre felvázolt forgatókönyve hoz majd sikert a csapatnak. Rossi elmondta, hogy a bolgárok rendkívül agresszív védekező- és támadófutballt is képesek bemutatni, így nagyon kemény meccset vár.

Marco Rossi kijelentette, ez a mérkőzés egy igazi döntőnek is beillik, ahol nincs második esély.

Szoboszlai Dominik hiányában szóba kerültek a pontrúgások, erről annyit mondott a kapitány, több jelöltje is van, de nem árulta el, kik azok. A frissen honosított Loic Negról is szót ejtett Rossi, róla azt mondta, még kevés időt töltött a csapattal, ezért korai lenne rögtön a kezdőbe tenni, viszont nagy erénye, hogy több poszton is bevethető.

Váratlan erősítést kapott a magyar labdarúgó-válogatott
A Fehérvár francia-magyar játékosa, Nego Loic játszhat is a Bulgária elleni Eb-pótselejtezőn.

A csütörtöki találkozó 20.45-kor a lengyel Szymon Marciniak sípjelére kezdődik.

Kiemelt kép: mlsz.hu

Olvasói sztorik